NB III-as foci

2022.10.22. 09:16

A jó idegenbeli mérlegében bízhat az éllovashoz utazó UFC

Két jó formában lévő csapat meccsel szombaton Hódmezővásárhelyen, ahová egyáltalán nem feltett kezekkel utazik a Szekszárd.

R. G.

Nagy Zsombor (középen) és az UFC nyerni megy Hódmezővásárhelyre

Fotó: Kiss Albert

Két bajnokit nyert egymás után az UFC, ilyenre még nem volt példa a 2022/2023-as bajnoki szezonban. Turi Zsolt gárdája előbb Majoson, a megyei rangadón győzött 2–0-ra, majd pedig hazai pályán az NB I-es Kecskeméti TE második számú alakulatát gyűrte le 2–1-re. Ha idevesszük, hogy egy körrel korábban 0–0-a végeztek Arena Árminék a Bp. Honvéd második csapatával, akkor mondhatjuk, hogy jó formába lendült a Szekszárd. 

Olyanra még valóban nem volt példa az idei szezonban, hogy két meccset nyerjenek egymás után a sárga-feketék, de három bajnokit érintő veretlenségi miniszériájuk már volt. Az ötödik fordulóban Monoron nyertek 2–1-re, aztán hazai pályán 2–2-re végeztek a Paksi FC II-vel, majd 1–0-ra győztek az MTK vendégeként. 

Veretlenségi szériák ide, vagy oda, pokolian nehéz dolguk lesz a Közép csoport 14. fordulójában a Turi-legényeknek, akik ahhoz a Hódmezővásárhelyhez látogatnak, amelyik úgy vezeti a tabellát, hogy a legutóbbi öt meccsét megnyerte, s legutóbb még a 8. körben, a bajnokesélyes Dunaújvárossal végzett egy 0–0-s döntetlenre a vasgyári arénában. 

A szekszárdiaknak mégsem kell feltett kezekkel útra kelniük, az idegenbeli mérlegük alapján abszolút nincs félnivalója a megyeszékhely gárdájának. Idegenben öt meccséből négyet megnyert a Szekszárd, amely győzött már Hódmezővásárhelyen is, két szezonnal korábban 1–0-s UFC-sikert rögzítettek a jegyzőkönyvek hasonló pályaválasztás mellett. 

NB III, Közép csoport, 14. forduló

Hódmezővásárhely FC–Szekszárdi UFC
Hódmezővásárhely, szombat, 13 óra
Vezeti: Fehérvári P. (Topálszki Sz., Juhász L.)

A Paksi FC második csapata szombaton 11 órakor a Ceglédi VSE-t fogadja, a Majosi SE pedig a Makó FC visszalépése és kizárása miatt a hétvégi fordulóban szabadnapos lesz. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!