Korai búcsú a vb-től

2022.10.07. 09:31

Az ázsia-bajnoki bronzérmes megállította Pupp Rékát

Az első mérkőzésén vereséget szenvedett, így korán véget ért Pupp Réka számára a taskenti világbajnokság.

TEOL

Pupp Rékának egy meccs jutott a világbajnokságon

Fotó: Dömötör Csaba

Világelső létére Pupp Réka csak a második kiemelést kapta a taskenti olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon. Braun Ákos, a női válogatott kapitánya az MTI-nek a torna előtt úgy fogalmazott, a szervezők és a nemzetközi szövetség (IJF) illetékesei ezúttal nem voltak összhangban.

„Az IJF honlapján Réka első kiemeltként szerepel, a sorsolás előtt azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a mostani rangsor a júliusban lezajlott, zágrábi viadal utáni állapotokat tükrözi, így a francia Amandine Bouchard lett az első kiemelt” – nyilatkozta az üzbég fővárosból a szakvezető, aki az Atomerőmű SE kötelékeiben Pupp edzője is egyben. Hozzátette, Réka jó formában érkezett, de az előkelő helyezése sem jelent garanciát a sikerre, mivel Bouchard mellett a japán és a koszovói is erős ellenfél lehet.

Az az 52 kilogrammos súlycsoportban idén három Grand Slamet nyerő paksi már Taskentben úgy fogalmazott lapunknak, hogy teher nélkül szeretne dzsúdózni és minél több meccset vívni a világbajnokságon.

Pupp Réka második kiemeltként is erőnyerő volt, így az első fordulóban nem kellett tatamira lépnie. A következőben az idei Ázsia-bajnokságon bronzérmet szerző Khorloodoi Bishrelt várt rá, akivel maratoni hosszúságú meccset vívott. A négy perces rendes játékidőben nem tudtak egymáson fogást találni, majd következhetett az aranypontig tartó ráadás. Itt is eltelt már két perc, amikor a mongol ápolás miatt rövid időre elhagyta a szőnyeget. További intések következtek, nemsokára mindketten kettőnél tartottak, a 26 éves magyar kivédett egy veszélyes kiemelést, majd sikertelenül próbálkozott fojtással. A 12. percben (!) aztán a paksiak Európa-bajnoki bronzérmese passzivitásért megkapta harmadik intését is, ami egyben leléptetést is jelentett, így a mongol jutott tovább, Pupp pedig helyezetlenül zárt a világbajnokságon.

Cirjenics Miklós személyében még egy ASE-s érdekelt a vb-n, a 100 kilósak világranglistáján az 50. helyet elfoglaló kétszeres olimpikon kedden a kanadai Kyle Reyesszel (31. a listán) kezd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!