MOL Magyar Kupa

2022.10.20. 20:47

Az NB III-as Monorral játszik a nyolcba jutásért Paksi FC

NB III-as ellenfelet kapott a Paksi FC, amely a Közép csoportban játszó Monorhoz látogat.

TEOL

Ezért a trófeáért csatáznak az együttesek a MOL Magyar Kupában

Fotó: Árvai Károly

Kilenc NB I-es, négy NB II-es és három NB III-as futballklub várta a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolását. A Paksi FC-nek mondhatni szerencséje volt, hiszen a három harmadosztályú ellenfél közül kifogta az egyiket, mégpedig a Majosi SE-vel, a Szekszárdi UFC-vel és a paksiak második sorával egy ligában szereplő Monort. 

A mérkőzéseket 2023. február 3-án játsszák le. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el; ha 90 perc után döntetlenre állnak a csapatok, 2x15 perces hosszabbítás következik; ha akkor sincs döntés, a felek 11-eseket rúgnak.

A Paksi FC az idei sorozatban a harmadik körben kapcsolódott be a kupaküzdelmekbe, s előbb az NB II-es Pécsi MFC-t verte meg idegenben, majd pedig most szerdán az NB III-as Balatonfüredi FC-t győzte le. 

Az atomvárosiak az előző kiírásban egészen a döntőig meneteltek az MK-ban. 

A további párosítás
Vasas FC (NB I)–Budapest Honvéd (NB I)
Békéscsaba 1912 Előre (NB II)–Zalaegerszegi TE FC (NB I)
Iváncsa (NB III)–Budafoki MTE (NB II)
MTK Budapest (NB II)–Mezőkövesd Zsóry (NB I)
ESMTK (NB III)–Kisvárda (NB I)
Puskás Akadémia (NB I)–Újpest FC (NB I)
ETO FC Győr (NB II)–Debreceni VSC (NB I)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!