Férfi NB I/B-s kosárlabda

2022.11.27. 10:30

A Győr kárára a bonyhádiak negatív sorozata szakadt meg

Négy vereség után győzött ismét az Atomerőmű KSE Bonyhád, mely a férfi kosárlabda-bajnokság NB I/B Zöld csoportjában 91–87-re legyőzte az Agrofeed UNI Győr csapatát.

B. S.

Pupp Bence (labdával) 11 pontja mellé többek között kiharcolt 7 faultot is

Fotó: Máté Réka

Két hullámvölgyben lévő csapat találkozott egymással a bonyhádi városi sportcsarnokban, ahol a házigazda a legutóbb három, a vendég Győr az utolsó öt bajnokiját veszítette el. A völgységiek rossz sorozatát tetézte, hogy hétközben a másodosztály élmezőnyéhez tartozó NKA Péccsel szemben a Hepp-kupából is búcsúzni kényszerültek (71–122).

Habár az Atomerőmű SE két fiatalját, Frank Áront és Pajor Dávidot nélkülöznie kellett a Bonyhádnak, fiatal tehetségekből így sem volt hiány hazai részről. Géringer Gergő csapata első tizennégy pontjából kilencet vállalt magára, de Pupp Bence, Kékesi Kolos és Heimann Gergő is iparkodott a kosarakkal (6. perc: 17–8). Szépen járt a labda kézről-kézre hazai oldalon, s ezúttal a célzással sem volt probléma, amit jól mutat az első negyedben szerzett harminchárom pont. A második negyedben a győriek is magukra találtak, 35–24-nél elkezdhették a büntetőket gyakorolni, de gyenge százalékkal dobták azt, a tíz kísérletnek mindössze fele ért célba. Megnyugodni viszont nem tudott a BKSE, ám Pavlík Botond triplája lélektanilag a legjobbkor esett be (18. p.: 43–39).

A nagyszünet után bekapcsolódtak a rutinos játékosok is hazai játékba, a harmadik játékrész első tizenhét pontjából 14-et a Tömösváry Máté, Baki Sándor páros jegyezte, emellett fontos lepattanókat is szedtek (26. p.: 64–50). A negyed végén kialakult triplapárharcból sem jött ki rosszul a Bonyhád, mely ezáltal az utolsó tíz percet megnyugtató előnnyel várhatta. Kellett is az az előny, mert kezdtek fáradni völgységiek, ez labdaeladásokban, elkésett szerelésekben vagy rossz dobásokban mutatkozott meg. Többször is öt pontra kapaszkodott vissza a Győr (utoljára 88–83-ra), de ma nem volt ellenszere Jan Pavlík együttesének.

A Bonyhád, melynél Tömösváry Máté 17 pontja mellé leszedett 9 lepattanót, Pupp Bence pedig 11 ponttal, 6-6 lepattanóval és assziszttal, valamint 7 kiharcolt faulttal zárt, négy vereség után örülhetett győzelemnek, amivel feljött a tabella 10. helyére.

Férfi NB I/B, Zöld csoport, 11. forduló
Atomerőmű KSE Bonyhád–Agrofeed UNI Győr 91–87 (33–24, 14–19, 28–19, 16–25)
Bonyhád, v.: Szalai Zs., Benedek Z., Nagy B.)
Bonyhád: PUPP 11/3, GÉRINGER 14/6, Kékesi 6/6, BAKI 18, TÖMÖSVÁRY 17. Csere: Heimann 8/3, Szalai M. 9/9, Csizmadia A., Pavlík B. 6/6, Kupai, Sáfrán 2. Edző: Jan Pavlík
Győr: Sonyák 8, Nagy T. 8/6, HÁGEN 15/9, Kámán K. 1, KÁMÁN B. 37/9. Csere: GOSZTOLA 9, Kocsis 5, Friedl, Garancz 4, Bohunicky. Edző: Léránt Gábor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!