Labdarúgó NB III

2022.11.07. 18:50

A győzelem mellett a fiatalok góljainak is örült Turi Zsolt

A szekszárdiak szakvezetője szerint az döntött a szolnokiak elleni meccsen, hogy a szünetben átszervezték a játékukat.

TEOL

Turi Zsolt együttese jó szériában van az NB III-ban

Fotó: Makovics Kornél

Emlékezetesre sikeredett a hétvége az NB III-ban szereplő Szekszárdi UFC számára. A sárga-feketék a Közép csoport 16. fordulójának meccsén 5–0-ra győzték le a Szolnoki MÁV csapatát. Ez volt sorozatban a hatodik bajnoki, amelyet veretlenül lehoztak a szekszárdiak, akik a legutóbbi három hazai összecsapásukat egyaránt megnyerték. 

„Gratulálok a fiúknak, mert nagyszerűen mentek bele a mérkőzésbe. Már az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, de ezek sajnos rendre kimaradtak. Mivel nagyon magasan és nyíltan játszottunk, így az ellenfél kontráiban is benne volt a gólszerzés lehetősége, el is jutottak egy kapufáig. A szünetben váltanunk kellett, mert az a játék, amit elterveztünk, nem működött. Ezt megtettük és hamar meg is lett az eredménye. A zártabb védekezésnek köszönhetően gyorsan megszereztük a vezetést, utána pedig rövid időn belül több gólosra növeltük az előnyünket” – értékelt Turi Zsolt.

„Pozitívum, hogy a fiatalok is betaláltak az ellenfél kapujába, így már az NB III-ban is eredményesek. Ez egy nagyon fontos lépés számukra, mert a középpályán nekik is ki kell venniük a részüket a támadásokból. Eddig csak a játékukkal tűntek ki, reméljük, ezek után már a góljaikkal és a gólpasszaikkal is ki fognak” – utalt a szakember Gellér Axel Koridon és Péter Dávid találataira. 

A tabellán hatodik helyen álló szekszárdiakra három nehéz mérkőzés vár még az idei évben, ráadásul mindegyiket idegenben vívják meg. Előbb most vasárnap az ESMTK-hoz látogatnak, majd utaznak az újonc Bánk Dalnoki Labdarúgó Akadémiához, majd pedig a Fradi-verő Iváncsa KSE-hez. A fővárosiaknál nem lesz könnyű dolguk, hiszen az ESMTK még veretlen hazai pályán, ahol hat győzelem mellett egy döntetlen a mérlege. Az utóbbit azonban éppen a Majosi SE érte el – ez erőt adhat a szekszárdiaknak is. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!