Férfi kosárlabda NB I/B

2022.11.13. 20:15

Közel volt a bravúrhoz a tiszaújvárosiak ellen a Bonyhád

Az Atomerőmű KSE Bonyhád nagy csatában, 68–67-re kikapott a Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK-tól az NB I/B-s bajnokságban.

TEOL

Tömösváry Máté kiválóan játszott a tiszaújvárosiak ellen

Fotó: Máté Réka

Egy perccel a vége előtt még öt ponttal, 66–61-re vezetett a bonyhádi egylet a dobogós tiszaújvárosiak ellen, s úgy tűnt, bravúrral behúzza a 9. forduló mérkőzését Jan Pavlik csapata. Mert bravúr lett volna, ha a harmadik helyen álló, s a feljutásra hajtó vendégeket megfogja a BKSE. 

De nem sikerült, pedig most igazán megérdemelte volna a sikert a Bonyhád, amely két negyeden keresztül magabiztos játékot mutatott és simán vezetett. Jól játszottak a fiatal völgységiek, pedig a palánkok alatt brutális fölényben voltak a látogatók (a lepattanócsatát végül meg is nyerték 49:34-re), akik a harmadik tíz percben fordítottak is. 

Mégis volt visszaút, Tömösváry Mátéék (a center 23 ponttal és 9 lepattanóval zárt) számára. A negyedik felvonásban visszavették az irányítást, és taktikus játékkal végig vezettek Baki Sándorék, de az utolsó percben a rutinosabb vendégek megrázták magukat és győztek. A legvégén Frank Áron büntetőzhetett, és hosszabbításra menthette volna a meccset, de a két kísérletéből csak az egyik landolt a gyűrűben. 

A 7 találkozón 2 győzelmet és 5 vereséget számláló völgységiek a 10. fordulóban, november 20-án, vasárnap Székesfehérváron, a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia vendégei lesznek (kezdés: 15 óra). 

Férfi NB I/B, Zöld csoport, a 9. fordulóban

Atomerőmű KSE Bonyhád–Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK 67–68 (27–20, 17–18, 10–18, 13–12)
Bonyhád, városi sportcsarnok. Vezette: Radnóti M., dr. Varga Z., Borgula Gy. 
A legjobb dobók: Tömösváry 23/6, Pajor 15/3, Baki S. 11, illetve Rosemond 17/9, Lakatos P. 15/3, Okoh 14. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!