Megyei I. osztályú foci

2022.11.10. 16:15

Pletyka a visszalépés, vasárnap ott lesz Bonyhádon az UFC

A Szekszárdi UFC II egy hete nem állt ki a földváriak elleni bajnokijára. A pletykák szerint azért, mert nem fogják befejezni a szezont.

R. G.

Juhász Máté, a szekszárdiak edzője csütörtöki megkeresésünkkor az mondta, ott lesznek vasárnap Bonyhádon, egyúttal cáfolta azokat a híreket, amelyek arról szóltak, hogy az UFC második számú együttese nem fogja végigjátszani a szezont.

A fiatal szakember úgy fogalmazott: nincsenek könnyű helyzetben, hiszen több alapjátékosuk is sérült, Paksi Dániel, Borsi Dominik, Lajkó Zsolt és Kanalas István játékára hosszabb ideje nem számíthat az edző. 

Kihangsúlyozta: egy hete minden összeesküdött ellenük, azért nem tudtak kiállni a dunaföldváriak ellen. Mivel az NB III-as keretből is többen bajlódtak sérüléssel, esélyük sem volt arra, hogy visszajátszókat kapjanak, ezért kénytelenek voltak lemondani a múlt szombati fellépést. 

Juhász Máté hozzátette, nem könnyű a helyzetük, hiszen bár a fiataljaik tehetségesek, de még sok idő kell nekik, amíg belerázódnak a felnőtt bajnokság ritmusába. 

„Remélem, hogy tavasszal már egy másik arcunkat mutatjuk majd” – fogalmazott az UFC korábbi kiváló középpályása. 

A Bonyhád VLC–Szekszárdi UFC II találkozó vasárnap 13 órakor kezdődik. 

A további program, november 12., szombat: Bölcskei SE–Tamási 2009 FC 13, Tevel Medosz SE–Dombóvár FC 13.30. November 13., vasárnap: Kakasd SE–Bátaszék SE 13 óra. 

AutóCity megyei I. osztály, az állás
1. Dunaföldvár  11 8 2 1 40–14 26
2. Bonyhád 11 8 2 1 29–11 26
3. Dombóvár 10 6 1 3 29–7 19
4. Bátaszék 10 6 1 3 30–16 19
5. Bölcske 8 4 2 2 23–11 14
6. Tevel 10 4 2 4 19–22 14
7. Kakasd 11 3 0 8 21–38 9
8. Szekszárd II 10 1 0 9 11–44 3
9. Tamási 11 0 2 9 10–49 2

Zsebben a három pont
Megkapta a Szekszárdi UFC II ellen elmaradt bajnokija három pontját az FC Dunaföldvár, amely így visszaállt az élre az AutóCity megyei I. osztályban. Az, hogy a hétvégén is ott fog-e állni, nem tudni, mivel Varga Balázs csapata szabadnapos lesz, így nem tudja gyarapítani pontjai számát. A rivális Bonyhád VLC a Szekszárdi UFC II-t fogadja, s mivel egyszer már 5–2-re legyőzte a sárga-feketéket, nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, most is nagy esélyes. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!