2022.12.20. 17:30
A fiatalok és a vezetőség is rátesz jövőre még egy lapáttal
Tisztújító közgyűléssel egybekötött évzárót tartott a szekszárdi Gemenc Judo Klub, ahol elismerték az idei esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolókat.
Simon Máté (balra), Fülöp György és Beke Csongor vehetett át serleget az idei szezonban nyújtott kimagasló teljesítményük révén
Fotó: Makovics Kornél
– A vártnál is jobb esztendőt sikerült zárnunk, különösen annak köszönhetően, hogy a diák A-korcsoportból „felversenyeztek” a serdülők közé. Kilenc év után sikerült ismét három magyar bajnoki címet szerezni, s három sportolónk, Beke Csongor, Fülöp György és Simon Máté bekerült a Héraklész Programba. Az egyesületünk számára ez nagy lehetőség, hiszen ezen fiatalok sok-sok napi edzőtáborának és versenyzésének a költségeit a szövetség állja – nyilatkozta lapunknak Szepesi József vezetőedző, aki kiemelte Sárosdi Ákos teljesítményét is, aki az ifjúságiak és a junior korcsoportban hozta a pontokat az egyesületnek.
Hozzátette, jövő évben rátennének még egy lapáttal a klubnál, szeretnének a nemzetközi színtérre is kilépni.
– Ebben a korban már külföldi versenyekre is járni kellene, de az utóbbi években a koronavírus-járvány felülírta ezt. Reméljük, ezt a tervet már nem írja át az élet – a szekszárdi klub immár ügyvezető-elnöke, miután a tisztújító közgyűlésen a jelenlévők őt választották meg a kilenc év után leköszönő Tancsa Zoltán utódjának.
„Tudom, hogy mi az a küzdelem, a fájdalom és kínlódás. A szememben nemcsak Beke Csongor, Fülöp György és Simon Máté tekinthető magyar bajnoknak, hanem mindenki, aki lejön az edzésre – fogalmazott a korábbi korosztályos világ- és Európa-bajnoki érmes, felnőtt válogatott kerettagságig jutó Friedrich Gábor, aki napjainkban a Gemenc JK edzői stábjának tagja. – Innentől jön a még keményebb munka annak érdekében, hogy tartani tudjuk ezt a szintet. Mert innentől kezdve mindenki titeket akar majd megverni” – mutatott rá az országos bajnoki címet szerző tehetségekre.
Akik nem is akarnak hátradőlni, jövőre még egy lapáttal rátennének idei eredménysorukra.
„A magyar bajnokságokról két aranyat és egy bronzot hoztam el, a harmadik hellyel nem teljesen vagyok elégedett, szeretném azt jövőre másodikra vagy elsőre cserélni” – mondta a 12 éves Beke Csongor, aki közel tíz éve erősíti a Gemenc JK csapatát.
Fülöp Györgynek a diákolimpián nem jött ki a lépés, ott ötödik, a Magyar Kupában második lett, a bajnokságban aranyat és ezüstöt szerzett.
Simon Máté még sikeresebb évének egy sérülés tett keresztbe, így a serdülő bajnokságon nem tudott indulni, de a diák korcsoportban egy bajnoki címet így is nyerni tudott.
Mint mondták, nagy terveik vannak a cselgánccsal, a célok között világ- és Európa-bajnoki részvétel is szerepel.
Gemenc JK évzáró díjátadója
Fotók: Makovics KornélAz idei év érdekessége, hogy Hunor diák C-korosztályban szerzett dobogós helyezésével József, Dávid és Botond után immár négy Szepesi büszkélkedhet országos bajnoki éremmel.
Az évzárón a tizenkét, bajnoki címet szerző tehetség vehetett át kupát, valamint további négy fiatal, akik pontszerző helyen zártak, ajándékcsomagban részesült.