Férfi kosárlabda NB I

2022.12.03. 20:33

A palánkok alatt nyerte meg az oroszlányi csatát az ASE

Az Atomerőmű SE 95–90-re legyőzte idegenben az oroszlányiakat a férfi NB I 10. fordulójában, s ezzel szezonbeli ötödik győzelmét jegyezte.

R. G.

Deon Edwin (a labdával) dupla duplával zárta az oroszlányi bajnokit

Fotó: Molnár Gyula

De’Monte Buckingham nem volt ott a paksi keretben, az amerikai légiós megbetegedett, így nem tudta vállalni a játékot. Az oroszlányiaké volt az első pont, aztán zsinórban tizenkettőt vágott be az ASE, amely már az elején nyomatékosította, hogy győzni akar (12–2). Érdekesség, hogy most is a fiatal Frank Áron dobta az első atomos triplát, az első pontot azonban a Falco KC elleni szerdai bajnokin parádésan játszó, 22 ponttal és 12 lepattanóval záró Eilingsfeld János szerezte. Láthatóan sokkolta a hazaiakat az Atom remek kezdése, a korábbi paksi, Illés Máté triplájával mozdultak el a két pontról. 

Nem fékeztek azonban a piros-kékek, akik a hetedik percben már 21–8-ra vezettek. A hátralévő időben nagyon összekapta magát az OSE Lions, s egészen négy pontra visszajött. Mielőtt azonban aggódni kezdtük volna, a második negyedet egy 10–0-s sorozattal indította, s visszaállította a megnyugtató különbséget az ASE. Jól játszottak a paksiak, s különösen a palánkok alatt domináltak. Eilinsgfeld mellett állta a sarat a fiatal Frank Atkinson Jr., az utóbbi meccseken kiválóan teljesítő Deon Edwin pedig a mezőnyben hozta az extrát. Jacob Calloway és Djordje Dimitrijevics szorgosan szórta a triplákat, de a lélektani, tízpontos előnyt tartotta az ASE. 

A szünet után sem volt annyi erő az oroszlányiakban, hogy úgy igazán izgalmassá tegyék a meccset, mert bár bejöttek a legvégén öt pontra, de ezen az estén az Atom nagyon együtt volt, többen is kiválóan játszottak, mindig akadt, aki a legjobbkor dobott fontos kosarat. A legtöbb ponttal most is Eilingsfeld János jelentkezett, de szokásával ellentétben ezúttal nem jegyzett dupla duplát (8 lepattanója volt), azt meghagyta Deon Edwinnek, aki 12 pontja mellé 10 lepattanót kapart össze, és még volt 8 kiharcolt faultja is. A győzelmet igazából a palánkok alatt nyerte meg a Paks, amely 38:25-re nyerte meg a lepattanókért vívott csatát, de a gólpasszok kiosztásában is jobbnak bizonyultak a piros-kékek, igaz csak egy hajszállal (21:20). A paksiak javítottak a Falco KC-től szerdán elszenvedett vereség után, s szezonbeli ötödik győzelmüket jegyezték. 

Férfi NB I, a 10. fordulóban
MVM-OSE Lions–Atomerőmű SE 90–95 (19–23, 20–25, 28–23, 23–23)
Oroszlány. Vezette: Papp P., Pozsonyi L., Lengyel Á.
Oroszlány: Ruják 2, Szabadfi, Illés M. 10/6, CALLOWAY 14/12, KRESTININ 12. Csere: Dorogi 4, DIMITRIJEVICS 19/6, Carev 2, BARNJAK 22/9, Werner 2, Mucza 3/3. Vezetőedző: Fodor Ármin
Paks: Frank 7/6, EDWIN 12/3, GRUBOR 15/9, EILINGSFELD 26/3, ATKINSON 13. Csere: Pajor 5/3, KOVÁCS Á. 12/6, Taiwo 5, Karosi. Vezetőedző: Csirke Ferenc. 
Az eredmény alakulása: 3. perc: 2–7. 5. p.: 2–12. 8. p.: 8–21. 12. p.: 19–30. 14. p.: 24–36. 17. p.: 32–41. 22. p.: 41–53. 25. p.: 52–62. 28. p.: 60–72. 32. p.: 70–75. 35. p.: 74–80. 37. p.: 80–85. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!