Valenciában áll rajthoz

2022.12.02. 11:16

Kvalifikációs versenyen indul hétvégén Szemerei Levente

Vasárnap a spanyolországi Valenciában áll rajthoz élete második maratonján Szemerei Levente. A Szekszárdi Sportközpont atlétája bízik abban, hogy idejével a legjobb tízbe tud kerülni az európai listán.

Berg Sándor

Szemerei Levente úgy érzi, szabadkártyával lehet csak ott a budapesti vb-n

Fotó: Illyés Tibor

Az év fő versenyére utazott ma el Szemerei Levente, aki a rangos valenciai maratonra kapott meghívást. A 22 éves szedresi atléta egész évben erre a versenyre készült, és nem is akármilyen eredmények kövezték útját Spanyolországig. Februárban pályafutása első félmaratonján, ­Splitben második helyen ért célba, majd a kenyai edzőtábort követően megnyerte a WizzAir Budapest Félmaratont, a SPAR Budapest Maraton Fesztivált, legutóbb pedig Ljubjanában nézte az egész mezőny a Szekszárdi Sportközpont futójának a hátát 21,1 kilométeren. 

Utóbbi versenyből nem csak győztesen jött ki, nagyrészt a szervezők hibájából megbetegedett, ami kisebb módosítást jelentett a felkészülésében.

– Célba érést követően a szervezők nem engedtek vissza a csomagomhoz az eredményhirdetés előtt, emiatt közel negyedórát egy szál trikóban kellett álljak a 10 fokban – emlékezett vissza lapunknak Szemerei Levente. – Az ilyen betegségekből máskor bő egy hét alatt keveredek ki, most viszont szerencsére csak két nap esett ki a felkészülésemből. Fél hetet kellett csúsztatnunk az edzésterven, így egy erős tréning kimaradt. Ennek ellenére úgy érzem, hogy jó formában utazom ki Valenciába.

A szedresi futót edzője, Szőke Gergő kíséri el, a helyszínre a tervek szerint péntek este érkeznek meg. Szombat dél­előtt a rajtszám átvétele és a technikai meeting (tájékoztatják a futókat például az irammenők számáról, a frissítőállomásokról, a melegítő zónákról) lesz a programban, délután pedig átmozgatóedzést tartanak.

– Vasárnap korán, 8.15-kor rajtolunk, akkorra 7-8 fokot mondanak, ami kicsit hűvös, de beérkezésnél már 10-12 fok lesz, ami tökéletes idő. A hőérzetet a szél befolyásolhatja majd, tavaly nagyon szeles volt az idő, de az ritka arrafelé. A nyomvonalon sok a hosszú egyenes, van néhány fordító, de szintkülönbség szinte egyáltalán nincsen – vázolta fel a várható körülményeket Szemerei Levente.

Az atléta reméli, lesz majd kivel futnia. Erre a feladatra a nevezési lista alapján az utcai 15, valamint a pályaverseny 5 és 10 kilométer női világcsúcstartója ígérkezik.

– Ami az időeredményt illeti, 2:14 órán beül szeretnék futni, ami reális cél lehet. Inkább 13-hoz közelebb, ami új korosztályos rekord lenne, valamint az az idő az európai maratoni listán a legjobb tízet jelentené – mondta a pályafutása második maratonjára készülő magyar futó.

A valenciai verseny azért is fontos állomás a maratonisták számára, mert az időeredmény beleszámít a világranglistába, emellett nemcsak a jövő évi budapesti világbajnokság, hanem a 2024-es párizsi ötkarikás játékokra való kvalifikációba is beleszámít már.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!