NB III-as foci

2023.01.10. 13:53

A tabella ötödik helyéig menetelne tavasszal a Szekszárdi UFC (Videóval!)

Turi Zsolt titkos vágya, hogy a Szekszárdi UFC az ötödik helyig lépegessen előre a tabellán az NB III-as bajnokság tavaszi idényében.

R. G.

Szakadó esőben kezdték meg a munkát a szekszárdi futballisták

Fotó: Makovics Kornél

Szakadó esőben futottak ki a műfüves pályára a Szekszárdi UFC futballistái hétfőn este. Harminchat nappal az iváncsai bajnoki után újra munkába állt a megyeszékhely együttese. 

Turi Zsolt minden felkészülés kezdetén mosolyogva fogadott bennünket, de most talán még jobb hangulata volt a szakembernek, mint a korábbi találkozások alkalmával.

Csapata ugyanis nagyszerű őszt teljesített, most szerezte a legtöbb pontot, amióta három csoportban (Nyugat, Közép, Kelet) zajlanak az NB III-as bajnokság küzdelmei, s ez még több is lehetett volna, ha az UFC által 1–0-ra legyőzött balassagyarmatiak nem lépnek vissza idény közben.

A mindig maximalista szakvezetőben azonban így is maradt hiányérzet, mint mondta, az Újpest második csapatától például úgy kaptak ki 1–0-ra, hogy végigtámadták a meccset, míg ellenfelüknek csupán egy helyzete akadt. De ugyanígy jártak a PTE-PEAC ellen is. Ezzel a hat ponttal pedig még feljebb állhatnának a bajnoki tabellán.

„A helyzetkihasználásunkon mindenképpen javítanunk kell, mert nagyon sok lehetőséget dolgozunk ki, ám azokból keveset tudunk gólra váltani. A támadóinknak sokkal koncentráltabbnak kell lenniük a tavaszi idényben, mert azt gondolom ebben a csapatban megvan a potenciál ahhoz, hogy előbbre lépjen, s akár titkos vágyamat is megvalósítva ötödikként zárjon” – fogalmazott Turi Zsolt.

Az első találkozás egy búcsúztatással indult, a tavaszi szezonban már nem ölti magára az UFC sárga-fekete szerelését Rácz Ferdinánd, aki Ausztriában fog dolgozni és futballozni. Turi Zsolt és Kárpáti Zoltán elnök egy, a csapattársak által aláírt mezt adott át a 25 éves futballistának. 

Turi Zsolt azt mondta, igazolni nem szeretnének, hiszen a keret elég mély és szakmailag sem indokolt egy ilyen szereplés után hozzányúlni.

A szekszárdiak kilenc felkészülési mérkőzéssel hangolnak a Közép csoport tavaszi folytatására, az elsőt most szombaton, déli tizenkét órakor idegenben az Iváncsa KSE-vel játsszák. 

A további program. Január 18., szerda: Pécsi MFC–Szekszárd, 17 óra. Január 21., szombat: Mol Fehérvár II–Szekszárd, 13 óra. Január 25., szerda: Szekszárd–Paks II 16 óra. Január 28., szombat: Szekszárd–Majos 11 óra, Szekszárd–Pécsi MFC U19 13.30 óra. Február 1., szerda: Budaörs–Szekszárd 13 óra. Február 4., szombat: Mór–Szekszárd 13 óra. Február 12., vasárnap: Szekszárd–Bánk Dalnoki Akadémia 13 óra. 

A Közép csoport tavaszi nyitó körében szabadnapos lesz az UFC, amely számára csak február 19-én kezdődnek meg a küzdelmek, mégpedig az újpestiek második csapatának otthonában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!