Edzői értékelés

2023.02.02. 09:16

„A bátor és fegyelmezett játékunk nem vezetett eredményre” – Waltner Róbert

A vereség ellenére jó teljesítményt nyújtott a Paksi FC, ezért nem tudja elmarasztalni együttesét Waltner Róbert a Ferencvárostól 3–1-re elveszített bajnoki után.

Berg Sándor

Fotó: Molnár Gyula

„A vereség ellenére elégedett vagyok, sajnos a fegyelmezett és bátor játékunk nem vezetett eredményre, azonban ebből a mérkőzésből lehet építkezni – fogalmazott a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Waltner Róbert. – Megvoltak a lehetőségeink, a második félidő elején Osváth Attila átlövésénél vagy Sajbán Máté fejesénél is közel voltunk a gólhoz, de Kinyik Ákos előtt is adódott még gólhelyzet a találata mellett. A  második találatnál szerencsénk sem volt, centikkel ment el a labda a játékosom mellett, de többször belehibáztunk a védekezésbe. A Fradi van olyan jó csapat, hogy ezeket kihasználja, de a játék alapján a döntetlent megérdemeltük volna. Nem tudom elmarasztalni a csapatomat.”

Az atomvárosiaknál többen is átestek a tűzkeresztségen, a 18 esztendős Simon Barnabás először volt a kezdőcsapat tagja, míg a nála egy évvel fiatalabb Horváth Kevin csereként debütált az élvonalban. Rajtuk kívül a 20 éves Vas Gábor végig játszotta a mérkőzést, míg Gyurkits Gergő – aki ősszel a legtöbb helyzetet alakította ki a 20 év alattiak között – közel félórát kapott.

„Simontól azt kértem, hogy úgy teljesítsen, mintha edzőmeccsen lenne. Jól dolgozott a felkészülés alatt, ezért kapta meg a lehetőséget és élt vele. Jól védett, a gólokról nem tehetett, sőt a találkozó elején Ryan Mmaee ziccerénél nagyot védett – folytatta újságírói kérdésre a paksiak vezetőedzője, aki kitért a sérültekre is. – A védelemből esnek ki stabil játékosok, ilyen volt ősszel Lenzsér Bence, majd Szélpál Norbert és hétfőn Szabó János, de Hahn János is sokat kihagyott a felkészülés alatt, mégis szinte végigjátszotta a találkozót és jól is játszott. Remélem, hogy minél előbb teljes lesz a csapat.”

A mérkőzésről bővebben ITT olvashat.

OTP Bank Liga, a 4. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Paksi FC–Ferencváros 1–3 (0–0)
Fehérvári úti stadion, 2501 néző. Vezette: Csonka B. (Szalai B., Szalai D.)
Gólszerzők: Kinyik (49.), illetve Owusu (72.), Zachariassen (83.), R. Mmaee (90., 11-esből)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!