Férfi NB II-es futsal

2023.02.14. 13:59

Újabb alsóházi rangadót nyert meg a Tolna-Mözs

Idei ötödik bajnokiján harmadik sikerét könyvelte el a 2F-BAU Tolna-Mözs férfi NB II-es futsalcsapata, miután hazai pályán 5–1-re verte a Szigetszentmiklóst.

Berg Sándor

Ágics Péter (fehér mezben) három gólig jutott

Fotó: Kiss Albert

„Hatpontos” mérkőzés várt Kneller Balázs együttesére a sereghajtó ellen, hiszen vereséggel egy pontra csökkent volt a két csapat közti különbség, sőt vesztett pontok tekintetében a köztük tanyázó Hidegkút már jobban állt volna a tolna-mözsieknél. Ennek azonban nem lett jelentősége, Ágics Péter duplájával a szünetben 2–1-re vezettek a hazaiak, akik a második játékrészben kiütötték a Pest vármegyeieket.

„A mérkőzés egészében leginkább a mi akaratunk érvényesült, mezőnyben jobban domináltunk, forgásokkal sokszor az ellenfelünk mögé tudtunk kerülni, aminek hamar meglett az eredménye – nyilatkozta Kneller Balázs. – A vendégek sokszor próbálkoztak az öt a négy elleni játékkal, ebből sikerült megszerezniük egyetlen találatukat, azonban ezt követően már csak mi tudtunk eredményesek lenni sakk matt helyzetekre kijátszott akciók végén, illetve kontrából a mérkőzés utolsó perceiben, amikor vendégeink már nagyon kinyíltak” – tette hozzá a tolna-mözsiek játékos-edzője a Hidegkút (8–5) és a Nagykanizsa (5–4) utáni újabb győztes alsóházi rangadót követően.

NB II, Nyugati csoport, 20. forduló
2F-BAU Tolna-Mözs–Kisép Futsal Szigetszentmiklós 5–1 (2–1)
Tolna, v.: Wittner (Blum, Góbi)
Tolna-Mözs: Merkl D. – Gödör, Vadas, Ágics, Sára P. Csere: Hekfusz (kapus), Dudoma, Keszthelyi, Kneller B., Paksi, Laczkó, Hekfusz D., Fazekas T. Játékos-edző: Kneller Balázs
Gólszerzők: Ágics (2., 14., 35.), Paksi (26.), Kneller B. (40.), illetve Kulik (20.)

Az alapszakaszból még két forduló van vissza, február 27-én az UTE otthonában lép pályára a Tolna-Mözs, mely március 6-án az érdieket fogadja.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!