Röplabda Magyar Kupa

2023.03.12. 15:45

A Pénzügyőr megvédte címét, Dávid Csanád lett az MVP

A Pénzügyőr nyerte a férfi röplabda Magyar Kupát, miután a DRK négyes döntő szombati fináléjában 3:0-ra legyőzte a Kaposvárt.

MTI

Dávid Csanád (ülő sor, balról a hatodik) lett a négyes döntő legeredményesebb játékosa

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A legutóbbi négy kiírásban döntős Pénzügyőr lendületesen kezdett, de a kaposváriak is szép lassan felvették a mérkőzés ritmusát, és a januárban szerződtetett rutinos átló, a bonyhádi születésű Baróti Árpád pontjaival viszonylag gyorsan ledolgozták néhány pontos hátrányukat. A folytatásban mindkét csapat vezetett, a somogyiak méltó ellenfélnek bizonyultak és két játszmalabdát is kiharcoltak. Ezeket a PSE sikerrel hárította, majd Rása Alex blokkjával megszerezte a vezetést.

A második etap első felében mindkét feladó sokat foglalkoztatta centereit, ez pedig egy ideig a Finónak kedvezett. A pályafutása 12. kupagyőzelmére hajtó Jókay Zoltán edzette fővárosi alakulat kétpontos hátrány után Kiss Dániel és Kovács Zoltán pontjaival fordított, és bár a somogyiak még mínusz egyre is vissza tudtak zárkózni, fordítani időkérésük és cseréik ellenére sem sikerült, így alig több mint egyórányi játék után a Pénzügyőr közel került az újabb címvédéshez.

A harmadik felvonásban az elmúlt három kiírás győztese nem akarta sokáig húzni a mérkőzést, így az elejétől kezdve magához ragadta a kezdeményezést. Kiss és a centerek mellett ekkor már Kovács Zoltán és Dávid Csanád is beszállt a pontszerzésbe, de a hajrához közeledve a PSE ki nem kényszerített hibáinak köszönhetően váratlanul kiegyenlített a Kaposvár. A címvédő ezt követően újra ritmust váltott, és ekkor kidolgozott hárompontos előnyét már nem adta le, így 91 perc után a győzelmet ünnepelhette.

A négyes döntő legjobb játékosa (MVP) a bonyhádi Dávid Csanád lett.

Egymás után négy Magyar Kupát ezt megelőzően a Honvédnak (1965-68), a Csepelnek (1969-72 és 1978-82), a Tungsramnak (1984-87), valamint a mostani vesztes Kaposvárnak (1997-2000, illetve 2006 és 2013 között nyolcszor) sikerült nyernie.

Röplabda DRK férfi Magyar Kupa, döntő
Pénzügyőr SE–Fino Kaposvár 3:0 (25, 19, 21)
A legeredményesebb játékosok: Kiss D., Dávis Cs. 12-12, Kovács Z. 11, illetve Baróti, Hernández 14-14

A 3. helyért
Kecskeméti RC–GreenPlan-VRCK Kazincbarcika 3:2 (-20, 22, -18, 22, 13)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!