Cselgáncs Grand Slam

2023.03.31. 12:09

A ráadásban jutott nyolc közé a török tornán Pupp Réka

Aranyponttal kerekedett felül kínai ellenfelén Pupp Réka az antalyai tornán, ezzel már a legjobb nyolc között tudhatja magát.

B. S.

Pupp Réka dolgát megnehezítette kínai ellenfele

Forrás: IJF

Amilyen könnyedén vette az első akadályt Törökországban az Atomerőmű SE dzsúdósa, annyira meg kellett szenvednie a következő fordulóban. Pupp Réka erőnyerőként az első kört kihagyta, a másodikban a hazaiak fiatalja, Zeliha Cinci ellen csupán 1:25 percet töltött a tatamin. Ez idő alatt előbb egy látványos dobással éreztette fizikális és tudásbéli különbségét, majd karfeszítéssel gyorsan el is intézte a törököt. 

A legjobb tizenhat közé jutásért a kínai Zhu Yeqing következett, aki már jóval nagyobb falatnak bizonyult. Kettejük első összecsapásán egyikük sem talált fogást a másikon, így következhetett a hosszabbítás. Az aranypontig zajló csapatában mindkét dzsúdós két-két intést kapott, végül 9 perc és 24 másodpercig tartó csatározás után az ázsiai megkapta a harmadik sárga lapját, ami Pupp Réka továbbjutását jelentette.

Az 52 kilósak világranglistáján negyedik paksinak a nyolc között a 17. helyet elfoglaló Estrella Lopez Sheriff következik. A spanyollal eddig hatszor találkozott, ezekből négyszer a magyar olimpikon jött ki győztesen.

Az antalyai Grand Slam, melyről bővebben ITT ÍRTUNK, egyben a főpróbája a május elei dohai világbajnokságnak.

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!