Férfi kosárlabda NB I

2023.03.26. 07:46

Csirke Ferenc: „Taktikusabban és okosabban játszottunk támadásban”

Az ASE vezetőedzője szerint az döntötte el a szegediek elleni bajnokit, hogy csapata a második félidőben kevesebb támadólepattanót engedett riválisának.

TEOL

Fotó: Molnár Gyula

Mint arról beszámoltunk, az Atomerőmű SE szombat este 86–72-re legyőzte a Naturtex-SZTE Szedeák csapatát a férfi NB I-ben, s sikerével nagy lépést tett a felsőházba jutás felé. A mérkőzés után a vezetőedző, Csirke Ferenc és az amerikai hátvéd, Deon Edwin értékelt.  

„Gratulálok a csapatomnak és a szurkolóinknak is, az alapszakasz utolsó hazai mérkőzésén is megmutatták mennyire tudnak nekünk segíteni. Nagyon nehéz volt az első félidő, kilenc támadólepattanót engedtünk az ellenfelünknek, a második félidőre ezt le tudtuk vinni négyre, ez volt a kulcs. A nagyszünet után taktikusabban és okosabban játszottunk támadásban. Fontos és kemény hét következik, rendesen felkészülünk a Körmendből, a célunk egyértelműen a győzelem lesz, amivel akár még a hatodik hely is meglehet” – összegzett Csirke Ferenc. 

„Nagyon örülök a győzelemnek, kemény mérkőzés volt. Örülök annak is, hogy az utolsó mérkőzéseinken már teljes csapattal tudtunk kiállni és úgy érzem kezdünk összeállni. A mai találkozó megmutatta mire vagyunk képesek akkor, amikor mindenki bevethető, s amikor elkezdünk keményen játszani és odafigyelünk a labdaeladásokra. A Szeged jól jött ki az öltözőből, ezért már a mérkőzés elejétől kezdve koncentrálnunk kellett” – fogalmazott Deon Edwin. 

Az Atomerőmű SE jövő szombaton 18 órakor lép pályára az Egis Körmend otthonában, s ha nyer, biztosan ott van a playoffban. 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!