Grand Slam

2023.03.03. 14:33

Huszonöt másodperc alatt lerendezte a bronzmeccsét Pupp Réka

Leléptették portugál ellenfelét, így Taskentben megszerezte tizenegyedik Grand Slam-érmét Pupp Réka.

Berg Sándor

Ötödik Grand Slam-bronzérmét szerezte Pupp Réka

Forrás: IJF

Felszívta magát a bronzcsatára az Atomerőmű SE 52 kilós olimpikonja, ez jól észrevehető volt a bevonulásakor. Kis túlzással a tatamira vezető út hosszabb volt, mint maga a mérkőzés Maria Siderot ellen. Átvitt értelemben is vehető ez a hasonlat, ugyanis első kiemeltként a nyitókörben egyébként sem kellett megmérkőznie Pupp Rékának, majd a másodikban kazah riválisa visszalépésével tovább pihenhetett. A negyeddöntőben a portugál Joana Diogót búcsúztatta két vazarival, az elődöntőben viszont a világbajnok japán Shishime Aj megállította a paksit.

A bronzmérkőzésen Siderot várt rá, de kettejük harmadik csatája (2015-ben és 2016-ban még 48 kilogrammban találkoztak, s győzött a magyar lány) mindössze huszonöt másodpercig tartott. A portugál indított akciót Pupp Rékán, de sikerült a paksinak mögé kerülni, s miután Siderot fejjel érintette meg a szőnyeget, önveszélyes megmozdulás miatt a versenybírók leléptették őt.

Az ASE dzsúdósa a februári, párizsi ezüstérme után az üzbég fővárosban a dobogó alsó fokára állhatott fel, ezzel megszerezve pályafutása tizenegyedik Grand Slam-érmét. Az ezért járó 500 ponttal várhatóan a világranglista második helyére ugrik Pupp Réka a brit Chelsie Giles mögé, megelőzve a tornát kihagyó koszovói Distria Krasniqit.

Ezt olvasta már?
A jó forma nem jelent automatikusan jó szereplést is
Magabiztosan jutott a négy közé Taskentben Pupp Réka
Bronzéremért küzdhet Pupp Réka az üzbég fővárosban

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!