Labdarúgás

2023.03.27. 22:36

Magabiztos magyar győzelem, a paksi Varga Barnabás bemutatkozott

A magyar válogatott magabiztos, 3–0-ás győzelmet aratott a bolgárok felett a két csapat Eb-selejtezőjén, a Puskás Arénában. Először játszott a nemzeti csapatban Varga Barnabás, a Paksi FC támadója.

R. G.

Háromszor is ünnepelhettek a magyar válogatott játékosai a Puskás Arénában

Fotó: Origo/Csudai Sándor

Nem kellett sokat várnia az első magyar gólra a Puskás Arénát megtöltő több mint 60 ezer szurkolónak. Marco Rossi együttese bátran kezdett, s már a hetedik percben megszerezte a vezetést, miután egy kapu előtti kavarodás végén Vécsei Bálint közelről belőtte a kapusról elécsorgó labdát. 

Vécsei Bálint (23) nem fejjel, hanem lábbal volt eredményes (Fotó: Origo/Csudai Sándor)

Nagyon jól indította a meccset a magyar együttes, amely óriásit javult az észtek elleni felkészülési találkozóhoz (1–0) képest, igaz akkor még nem tétre ment a játék. Sorra futottak a hazai akciók, a bolgárok semmi veszélyt nem jelentettek Dibusz Dénes kapujára. Aztán a 26. percben jött egy szabadrúgás, amelyből Szoboszlai Dominik 22 méterről óriási gólt lőtt a bal felsőbe, s ezzel tulajdonképpen el is dőltek az érdemi dolgok. 

Szoboszlai Dominik joggal ünnepelt, hatalmas gólt szerzett szabadrúgásból (Fotó: Origo/Csudai Sándor)

Szerencsére a válogatott nem állt le, s egy formás akció végén a 39. percben Ádám Martin is betalált. Az ex-paksi támadó a jobb sarokba lőtt, s az észtek elleni gólja után ismét ünnepelhetett. Nagyon megy 2023-ban az Ulszan Hyundai légiósának, aki tavaly egy gólt sem tudott szerezni címeres mezben, míg idén két meccs és két gól a mérlege. 

Ádám Martin pontos lövést küldött bal lábbal a kapu jobb oldalába (Origo/Csudai Sándor)

A második félidőben ott folytatta a magyar együttes, ahol abbahagyta, tovább rohamozta a bolgár kaput, Sallai Roland például egyedül három lehetőséget is elpuskázott. Az 59. percben a kapitány Ádám Martin helyére beküldte Varga Barnabást, aki először játszhatott a nemzeti csapatban. Egy paksi csatár jött be egy ex-paksi helyére. 

Ádám Martin le, Varga Barnabás be – a paksi kötődés megmaradt (Origo/Csudai Sándor)

A hajrához közeledve érezhetően visszavettek a mieink, a bolgároknak is voltak próbálkozásaik, amely közül néhány ígéretes is volt, de nem jött össze a vendégeknek a szépítés. A magyar együttese egy nagyszerű első félidő után simán lehozta a másodikat, így remek győzelemmel indította az Európa-bajnokság selejtezőjét. 

Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, G-csoport
Magyarország–Bulgária 3–0 (3–0)
Budapest, Puskás Aréna, 66.000 néző. Vezette: Halil Umut Meler (török)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orban, Szalai A. – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 73.), Vécsei (Kalmár Zs., 87.), Kerkez – Szoboszlai, Ádám (Varga B., 59.), Sallai R. (Csoboth K., 73.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Bulgária: Naumov – Sztojanov, Galabov, Antov, I. Markov (H. Petrov, a szünetben) – Grujev (Sopov, 85.), N. Ilijev, Karabeljov (Krasztev, a szünetben) – M. Petkov, Deszpodov (Kirilov, 57.), Delev (Ruszev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics.
Gólszerzők: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám (39.).  

A csoport másik hétfői mérkőzésén: Montenegró–Szerbia 0–2. 

A magyar együttes június 17-én Montenegró vendége lesz a selejtező harmadik fordulójában, három nap múlva, június 20-án pedig a litvánokat fogadja a Puskás Arénában a negyedik fordulóban. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!