Futsal Európa-bajnokság

2023.03.22. 19:00

Szalkai Kitti számára életre szóló élmény marad a hazai rendezésű Európa-bajnokság

A magyar női futsalválogatottnak, így köztük Szalkai Kittinek is örök emlék marad a hazai rendezésű Európa-bajnokság, a 2F-BAU Tolna-Mözs csapatkapitányában azonban maradt hiányérzet a tornával kapcsolatban.

Berg Sándor

Szalkai Kittinek (jobbra) a mutatott játékot tekintve maradt hiányérzete

Forrás: MW

Fotó: Czinege Melinda

– Napokkal az Európa-bajnokságot követően hogyan tekint vissza a tornára?
– Egész életemben emlékezni fogok erre a három nap, hatalmas élmény volt hazai közönség előtt pályára lépni. Az elődöntőnkre több, mint kétezren voltak kíváncsiak, a bronzmérkőzésre ennél ugyan kevesebben látogattak ki, de a hangulat akkor is óriási volt – válaszolta lapunknak Szalkai Kitti, akinek a debreceni volt a második kontinenstornája a magyar válogatottal.

– Maradt hiányérzet Önben amiatt, hogy nem sikerült éremmel zárni a kontinensbajnokságot?
– A mutatott játékot tekintve igen, mert amiből készültünk, amit gyakoroltunk, abból nem mindent tudtunk megvalósítani. Az ukránok ellen kiélezett mérkőzést játszottunk, de ilyen hőfokú és tempójú mérkőzéshez nem vagyunk hozzászokva. Utólag talán jobb lett volna, ha a spanyolokkal vagy a portugálokkal játsszuk az elődöntőt, hogy szokjuk a légkört, de már sosem tudjuk meg, hogy ebben az esetben mi történt volna. 

Fotós: Kovács Péter / Forrás: MW

– Tavaly a bronzmérkőzésen találkoztak Ukrajnával, amit ugyanúgy 2–1-re veszítettek el, mint a most. Volt különbség a két találkozó között?
– A mi szempontunkból nem, mert a csapat magja megmaradt, ugyanazok a játékosok készültek együtt, akik a tavaly nyári Európa-bajnokságon is szerepeltek. A játékfilozófiánk is hasonló volt, ugyanazokat az alapelveket kérte tőlünk a stáb, mint korábban. A különbséget a sérüléséből felépült Anna Sulha egyéni képessége jelentette, aki két góljával gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést.

– A portugáloktól elszenvedett 12–0-s vereség után Frank Tamás szövetségi kapitány a szövetség honlapján úgy fogalmazott, jelenleg ekkora a különbség a két válogatott között.
– Szerettünk volna szoros mérkőzést játszani ellenük, de tisztában voltunk azzal, hogy a profi szinten játszó ellenfelünknek más a tempója, más kvalitásokat képviselve játszanak. Az első félidőben pariban tudtunk lenni, megvoltak a helyzeteink, ezeket sajnos nem használtuk ki, védekezésben pedig koncentráltak voltunk. A szünet után viszont csökkent ennek a szintje, a portugálok pedig azt is kihasználták, ha csak egy kicsit maradtunk le róluk. Tanulásnak és tapasztalatszerzésnek jó volt mindkét találkozó, remélem, hogy a következő Európa-bajnokságon is ott leszünk, ahol kamatoztatni tudjuk azt a tudást, amit itt szereztünk.

Hétvégén már a Tolna-Mözs sikeréért harcol
„Bízom benne, hogy a válogatott szünet jót tett a csapatnak, fejben mindenki ki tudott kapcsolódni – mondta Szalkai Kitti, a 2F-BAU Tolna-Mözs csapatkapitánya, aki főállását tekintve a Puskás Akadémia U15-ös leánycsapatának vezetőedzője. – Kettős érzés van bennem, hiszen lelkileg jó volt a családok és a baráton előtt pályára lépni az Eb-n, fizikálisan viszont gyorsan vissza kellett rázódni a régi kerékvágásba. Hétfőn már szólított a munka, kedden pedig edzés volt. Csapaton belül jó a hangulat, várjuk már a kiélezett mérkőzéseket, amilyen a hétvégi is lesz. Célunk, hogy megszerezzük az alapszakaszban a harmadik helyet.”

A negyedik tolna-mözsiek vasárnap az egy ponttal előttük álló Budaörsöt fogadják.

Ezt olvasta már?

Három vármegyei játékos is tagja a magyar válogatott Európa-bajnoki keretének
Frank Tamás: „igyekeztünk tovább erősíteni a csapategységet”
„A csapategységben rejlik a magyar válogatott ereje” – Varga Adél
A korábbi tolnai és szekszárdi kedvenc okozta a magyar válogatott vesztét
Elmaradt a szoros bronzcsata, Eb-negyedik lett a magyar női válogatott

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!