NB III-as foci

2023.04.01. 11:45

A kecskemétiek ellen vett lendülettel folytatná a Majosi SE

A kecskemétiek elleni, erőt adó hétközi siker után az osztály egyik élcsapata ellen folytatja a Majos.

TEOL

Lőrinc Dániel (a labdával) és a majosi együttes egy kicsit megnyugodhat a kecskemétiek elleni győzelem után

Fotó: Makovics Kornél

Régen látott jó futballal verte meg a kecskemétiek második számú csapatát a Majosi SE az NB III-as focibajnokságban. Kardos Ernő alakulata a 4. percben már 2–0-ra vezetett az NB I-ben vitézkedő alföldiek tartaléksora ellen, s végül úgy nyert 3–0-ra, hogy simán lehetett volna a vége akár 5–0 vagy 6–0 is. 

A pécsi szakember érthetően elégedetten nyilatkozott az összecsapás után, de értékelésében ezúttal is kihangsúlyozta, hogy nekik továbbra is a bennmaradás a céljuk, s ezért fognak küzdeni!

„Gratulálok a srácoknak, egy olyan bajnokit nyertünk meg, ami nagyon fontos volt számunkra a bennmaradás szempontjából! – fogalmazott Kardos Ernő. – Az eredmény csalóka, ez nem volt egy egyszerű mérkőzés! Jól kontrázott a Kecskemét, lendületesek voltak, néhány kifejezetten jó játékossal. Magunknak tettük nehézzé, sok hibával játszottunk, de megérdemelten nyertünk! Volt néhány extra teljesítmény, Vukman Donát és Sajnovics Milán kiváló formában vannak, utóbbi ráadásul sérülten vállalta a játékot! Nem szabad kiengedni, ugyanezzel a lendülettel folytatjuk, a Hódmezővásárhely ellen a sorozatos terhelés miatt szükség lesz a rotációra, a célunk továbbra is a kiesés elkerülése” – összegzett a közösségi oldalon Kardos.

A másik két tolnai együttes közül a Szekszárdi UFC hazai pályán fogadja a télen széthullott dunaújvárosiakat, természetesen a győzelem a minimális elvárás a sárga-feketékkel szemben. Turi Zsolt gárdáját példátlan sérüléshullám sújtja, de így is jobbak, mint a vasgyáriak, akik tavasszal nyolc meccsükből egyet sem nyertek, s hatszor kikaptak.  

A paksiak második sora a hétközi fordulóban szabadnapos volt, így Kindl István fiai kipihenten utazhatnak Berkenyére a tíz meccse nyeretlen Bánk Dalnoki Akadémiához, akiket kötelező legyőzniük. 

Labdarúgó NB III, Közép csoport, a 29. fordulóban, április 2., vasárnap. 
Szekszárdi UFC–Dunaújváros, Szekszárd, 16 óra. Vezeti: Maml Zoltán.
Hódmezővásárhely FC–Majosi SE, Hódmezővásárhely, 16 óra. Vezeti: Muhari Gergő.
Bánk Dalnoki LA–Paksi FC II, Berkenye, 16 óra. Vezeti: Újhelyi Tamás.  

NB III., Közép csoport, az állás
1. Iváncsa 24 20 1 3 61–22 61
2. Hódmezővásárhely 26 19 3 4 53–25 60
3. ESMTK 25 15 6 4 42–18 51
4. MTK Bp. II 26 13 5 8 52–28 44
5. Dunaújváros 26 12 5 9 53–35 41
6. Bp. Honvéd II 25 12 4 9 36–38 40
7. Újpest II 24 12 2 10 32–41 38
8. PTE-PEAC 25 11 4 10 36–27 37
9. Ferencváros II 26 11 4 11 42–38 37
10. Paksi FC II 25 9 9 7 45–35 36
11. Szekszárd 25 9 6 10 29–29 33
12. Monor 25 9 3 13 38–37 30
13. Majos 26 7 6 13 25–39 27
14. Cegléd 24 7 3 14 29–53 24
15. Szolnok 24 6 5 13 30–46 23
16. Dabas 25 6 5 14 20–45 23
17. Kecskemét II 25 5 4 16 27–52 19
18. Bánk-Dalnoki 24 4 1 19 17–59 13
A Balassagyarmat visszalépett.
A Makó visszalépett.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!