Futás

2023.04.03. 13:15

Az idő is kedvezett a XIII. Kikelet Félmaraton futóinak Baján

Óriási érdeklődés mellett rendezték meg vasárnap a XIII. Kikelet Félmaratont. A borús idő kedvezett a futóknak. Kiváló eredménnyel zárt Noé Attila r. törzszászlós is, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője.

MÁRTON ANNA

Sokan vettek részt a futáson (A szerző fotója)

A felnőttek előtt indultak a lelkes kicsik a Riska Kölyökmaratonon. A futóverseny egyben az atlétikai világbajnokság Bács-Kiskun megyei kiemelt eseménye is volt, többek között vb-kitelepüléssel. A versenyre érkeztek az ország minden részéről, sőt külföldről is futók, írta meg a baon.hu. A versenyen a 10 kilométeres távon elindult Németh Balázs, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója is.

– Elindítottuk a hétköznapi hős sorozatot, ami az atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódik. Harminchét olyan sportrendezvény van, amelyekhez csatlakoztunk. Az augusztusi atlétikai világbajnokságot szeretnénk felhasználni arra, hogy megmozgassuk Magyarországot, hogy minél többen döntsenek úgy, hogy felállnak a fotelből és sportolni kezdenek. Úgy állítottuk össze a sportnaptárt, hogy minden vármegyében legyen legalább egy verseny, természetesen Bács-Kiskun vármegye sem maradhatott ki. Így került be a versenynaptárunkba ez a bajai futóverseny – mondta Németh Balázs. Hozzátette, hogy Baján sokszor járt már, még tévésként forgatni, de ezen a versenyen először vett részt. Lenyűgözőnek találta a sok versenyzőt.

– A budapesti nagy versenyek mellett, mint a Budapest Maraton vagy a Vivicita, rendkívül jónak találom, hogy vannak ilyen helyi rendezvények. Ezért is örülök, hogy létrejött a hétköznapi hős sorozatunk, mert be lehet járni az országot, és fel lehet mérni, hogy hol, mekkora tömegsportélet van – tette hozzá Németh Balázs.

Eredmények:

5 km

Nők
1. Vas Eszter 0:19:33
2. Damjana Perenéeviae 0:20:37
3. Görföl Zselyke 0:20:40

Férfiak
1. Csilics Márk 0:17:08
2. Noé Attila 0:17:31
3. Negele László 0:18:04

10 km

Nők
1.Terjéki Réka 0:40:47
2. Vastag Fanni 0:43:54
3. Marija Bubalo0:44:27

Férfiak
1. Nemanja Djuriae 0:31:29
2. Kollár Erik 0:33:48
3. Nagy Viktor 0:34:54

21 km

Nők
1. Dr. Bátai Réka 1:26:54
2. Falvai Nóra 1:32:54
3. Siposné Mácsai Mariann 1:33:07

Férfiak
1. Faldum Gábor 1:05:00
2. Simon Péter 1:10:38
3. Badar Gergő 1:10:49

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!