Labdarúgó NB III

2023.04.27. 13:00

Kardos Ernő a bennmaradás után: „Büszke vagyok a játékosokra, a stábom tagjaira, a vezetőinkre”

A Bánk Dalnoki Labdarúgó Akadémia elleni 2–0-s sikerével a Majosi SE bebiztosította, hogy az új szezonban is az NB III-as bajnokságban szerepelhet.

R. G.

Kardos Ernő (szemből középen) büszke csapatára

Fotó: Makovics Kornél

Kardos Ernő vezetőedző büszke a játékosaira, s arra a sorozatra, amit az elmúlt öt hazai bajnoki meccsükön felépítettek. 

„Szeretnék gratulálni a srácoknak, hiszen az alapcélunkat elértük, ezzel a győzelemmel bennmaradtunk az NB III-ban – fogalmazott a majosiak vezetőedzője a Bánk-Dalnoki LA elleni 2–0-s sikert követően. – Van még vissza három meccsünk a szezonból, szeretném, ha azokon is pontokat gyűjtenénk. Ami a mostani bajnokinkat illeti, előbb is lezárhattuk volna, csakis magunknak köszönhettük, hogy így alakult. Most nem tudtunk olyan ritmusban futballozni, mint az elmúlt hazai bajnoki meccseinken. Furcsa lenne azonban, ha azt mondanám, hogy nem vagyok elégedett, hiszen a legutóbbi öt itthoni bajnokinkat megnyertük, rúgtunk ezeken tíz gólt és csak egyet kaptunk. Azt gondolom, hogy ez bravúr kategória! Büszke vagyok a játékosokra, a stábom tagjaira, a vezetőinkre, akik megteremtették az NB III-as szereplés feltételeit. Hétvégén Iváncsára utazunk, de a listavezető ellen sem feltett kezekkel fogunk pályára lépni!” 

A másik két Tolna vármegyei együttes közül a Szekszárdi UFC 1–0-s vereséget szenvedett a Meton-FC Dabas SE otthonában, míg a Paksi FC II hazai pályán maradt alul 2–1-re a PTE-PEAC-cal szemben. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!