Darts

2023.04.26. 12:42

Pár év alatt lett Haáz Gergőből a sportág egyik nagy reménysége

A 2019-es világbajnokságon szeretett bele a dartsba Haáz Gergő, aki aztán a 2020-as világbajnokság alatt lett a sportág menthetetlen rabja.

Rónai Gábor

Haáz Gergő (fehérben) rövid idő alatt, szinte a semmiből robbant be a sportág legjobbjai közé

Fotó: Kiss Albert

Szinte a semmiből robbant be a Tolna vármegyei dartsozók közé a paksi Haáz Gergő, aki rövid idő alatt az Alisca Darts egyik legeredményesebb játékosa lett. Az elmúlt hétvégén pedig történelmet írt, hiszen bronzérmet szerzett a Steel Nemzeti Egyéni Bajnokságban – ilyen bravúrt korábban egyetlen tolnai versenyző sem ért el. 

„A 2019-es világbajnoksághoz fűződik a legelső dartos élményem, a sporttelevízióban árgus szemekkel figyeltem a történéseket – mondta lapunknak Haáz Gergő. – Nagyon megtetszett, kaptam is karácsonyra egy táblát, de hamar lelankadt a lelkesedésem, és egészen a 2020-as világbajnokságig nem is foglalkoztam vele. Akkor azonban menthetetlenül a rabja lettem ennek a sportnak” – elevenítette fel a kezdeteket. 

Komolyabban akkor kezdett el gyakorolni, amikor 2020 márciusában beköszöntött a pandémia. A korlátozások feloldása után, 2021 nyarán lépett be a Paksi Darts Sportegyesületbe, majd év végéig amatőr és nyílt versenyeken indult. Tavaly lett igazolt versenyző, és mind egyéniben, mind pedig a másodosztályú csapatban szép sikereket ért el.

„Tavaly nyáron úgy döntöttem, hogy elhagyom a paksi klubot, és év végéig csak nyílt versenyeken veszek részt. Már nyáron hívott az Alisca Darts, csatlakoztam is a klubhoz, majd 2023 januárjában át is igazoltam hozzájuk. Eljárok az országos fordulókra, mind egyéniben, mind csapatban, indulok a ligaversenyeken, és ha tehetem, akkor nyílt versenyekre is elmegyek – tette hozzá Haáz Gergő.

A múlt hétvégi bronzérméről azt mondta, nagyon örül a sikernek, mert nem számított rá, hogy összejöhet. Úgy gondolta, ennek nemcsak most, hanem az elkövetkező években sincs realitása. Már amiatt is boldog lett volna, ha bejut a legjobb tizenhat közé, ez a harmadik hely viszont minden álmát felülmúlta. 

„Ahhoz, hogy bárki is vigye valamire, az a minimum, hogy mindennap dobáljon, legalább fél-, de inkább egy órát. Én is mindennap gyakorlok itthon. Általában az egy-másfél óra mindig megvan, de a határ a csillagos ég” – fogalmazott. 

Harminckét grammos nyilakkal játszik
„Jobban preferálom a közepes hosszúságú, vastagabb, egyenes testű nyilakat, jelenleg egy 85%-os, 32 grammos Red Dragon nyíllal dobok. Decemberben váltottam, és eddig nagyon bejött, mert jól kézre áll” – nyilatkozta. 

Gergő szerint itthon jelenleg egyértelműen Kovács Patrik a legjobb dartsjátékos, de Kádár Krisztián, klubtársa, Adorján Ádám, vagy Somogyi István is remek „spíler”, akikkel mindig jó meccseket játszik.

Nincs kimondott kedvence, nagyon szereti Jonny Clayton és Gerwyn Price játékát, de Ryan Searle-t, és Nathan Aspinallt is kedveli. 

A darts egyelőre csak hobbi számára, jelenleg a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tizedik osztályába jár. Mint mondja, a tanulással sosem volt gondja, tavaly kitűnő volt, s reméli, hogy idén is az lesz. Eddig mindenesetre jól áll, már ami a jegyeket illeti. Emellett zeneiskolába is jár – zongorázni tanul. 

A jövőbeni terveiről azt mondta, „Nincsenek eget rengető céljaim, szeretnék továbbra is a magyar bajnokságban játszani, és egy-két itthoni, vagy a szomszédos országokban rendezett nemzetközi versenyre eljutni, ahol a lehető legjobb eredményeket szeretném elérni.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!