Teol.hu videó

2023.06.04. 07:00

A Hősök tere lovaspályáját alakították ki Őcsényben (Videó)

Családok, szülők, nagyszülők, gyermekek, unokák is nagy számban voltak kíváncsiak az Őcsényi Vágta – A Nemzeti Vágta előfutama elnevezésű rendezvényre, amelyet az őcsényi reptéren rendeztek meg szombaton. A délelőtti órákban legalább félezren tekintették meg a versenyzőket és lovaikat.

Brunner Mónika

Hot-dog, hamburger, pizza, fagyi, lángos, kolbász, de sárközi viseletek, régiségek, gyógynövényes krémek, gyertyák, színes bögrék, lófotókkal teli gyermekpárnák és állatsimogató is várta a családokat Tolna vármegye egyik legjelentősebb eseményén, az Őcsényi Vágta – A Nemzeti Vágta előfutama című rendezvényen. 

Fotó: Mártonfai Dénes

Mint ismeretes, a Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén rendezik meg ősszel, idén tizenhatodik alkalommal. Ez a rendezvény a Kárpát-medence legnagyobb lovas rendezvénye, a magyar lovaskultúra méltatása, határon túli és hazai elővágtákkal. A lovas verseny magyar tradíciókra épül, történelmi hangulatú, és határokon átívelő hagyományőrző fesztiválja a magyarságnak. 

Zajzon András, az Őcsényi Vágta versenyigazgatója lapunknak elmondta, hogy az őcsényi reptéren a szombati nagy napra a lóversenypályát a budapesti Hősök terének a mintájára alakították ki, egy kör körülbelül négyszáz méter hosszúságú. Hozzátette: a lovasok korosztályban tizennyolc évestől a körülbelül hatvan évesig képviselték magukat, kivétel volt ez alól a Kishuszár Vágta, amelyre tizenhat éves korig lehetett jelentkezni. Az Őcsényi Vágta győztesei szeptember az őszi Nemzeti Vágta megmérettetésre ugyanúgy, ahogy eddig, maguk készülnek, maguk tartják majd lovaikat kondícióban.

Az Őcsényi Vágta mindenképpen jeles esemény, nem csupán a település, hanem Tolna vármegye életében is – nyilatkozta lapunknak Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója még a szombati nap előtt, hozzátéve: Tolna vármegyében nem rendeztek még elővágtát.

– Fontos megemlíteni, hogy tavaly őcsényi lovas nyerte a Nemzeti Vágta döntőjét – tette hozzá.  

Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója elmondta, hogy az egész napos családi program kilenc órakor kezdődött díjugratással és fogathajtással, délelőtt tizenegy órától indultak az előfutamok, délután fél kettőtől az ügyességi lovas programok vették kezdetüket. Kora este háromnegyed hattól a Kishuszár Vágta döntő futamát, este hat órától pedig az Elővágta döntőjét tartották meg. Az elővágtán csak amatőr lovasok indultak. Őcsényben néhány olyan lovas-ló páros is indult, akik eddig még nem versenyeztek az elővágtán. Az elővágán tíz-tizenegy lovas, a Kishuszár vágtán hat-hét kishuszár versenyzett.

A végeredmény a következőképpen alakult. Az Őcsényi Vágta győztese Vörös József, aki Csetény képviseletében Shaafi Szikra hátán ért célba. Második lett Csiki Árpád (Szentkirály), Jimmy nevű lovával, a harmadik helyet pedig Marczali Laura (Nyúl) szerezte meg Kökény nevű lovával.

A Kishuszár vágtán első és második helyet adtak ki. A győztes Szerencsés Szandra (Őcsény), Sárkány nevű lovával, második Posztobányi Réka (Kalocsa) Macronnal.

A nyertesek oklevelet és kupát kaptak. A Nemzeti Vágta döntőjébe az első három helyezett jutott be, a kishuszárok közül pedig az első két helyezett. 

Az este nyolc órakor megtartott eredményhirdetés után diszkó vette kezdetét az Őcsényi Reptéren.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!