Teol.hu videó

2023.06.06. 13:00

Csirke Ferenc: – Nem olyan csapatunk lesz, ahol öt légiós 38 percet tölt a pályán (Videó)

A felsőházi rájátszásba jutás az Atomerőmű SE célja a következő idényben, mondta el a hétfői sajtótájékoztatón Csirke Ferenc. A vezetőedző örömét fejezte ki annak, hogy a klub B-csoportos csapata Pakson játssza hazai mérkőzéseit.

TEOL

A playoffba kerülés a kitűzött cél az ASE-nál

Fotó: Molnár Gyula

Hétfőn tartotta meg évzáró és szezonindító, szurkolói ankéttal egybekötött sajtótájékoztatóját a férfi A-csoportban szereplő Atomerőmű SE. Csirke Ferenc vezetőedző azt mondta, azzal, hogy nem kerültek be a felsőházba, számára mindenképpen csalódás a legutóbbi szezon. A szakember mindössze annak örült, hogy a szurkolóikat sikerült megtartaniuk a két évvel ezelőtti, hajszálon múló bennmaradás után.

– Nem vigasztal, amikor azt mondják, hogy mennyit fejlődött a csapat az előző idényhez képest, mert az nem ez a csapat volt. Bízom abban, hogy olyan csapatot sikerült összerakni, amiért érdemes volt kijárni a csarnokba. Ennek mentén talán tovább tudunk lépni annak reményében, hogy sikerüljön playoffba jutni – fogalmazott Csirke Ferenc. – A távozók helyett olyan magyar játékosokat kellett keresni, akik elsősorban nem az anyagi haszonszerzés céljából akarnak Paksra jönni vagy visszatérni, hanem olyanokat, akik fiatalként, de nem „fiatalszabályosként” akarják segíteni a csapatot. Fontos, hogy meglegyen az összhang az idősebbek, fiatalok és a légiósok között – nyilatkozta a paksiak edzője, aki ígéri, nem olyan lesz az ASE, melyben az öt légiós 38 percet lesz a pályán.

Morgen Frigyes (elöl) irányítja az ASE U23-as csapatát (Fotó: Molnár Gyula)

A szakember hozzátette, örül, hogy Pakson játssza majd hazai mérkőzéseit a B-csoportos együttes. Fontos lesz, hogy azok a játékosok, akik határán vannak a két csapatnak, őket úgy tudják játszatni ott és edzetni az A-csapattal, hogy meglegyen az összhang.

– Nagy újdonság ebben nincsen, ezt a vonalat képviseltük hosszú éveken keresztül Bonyhádon, ahol tavaly „helyet cseréltünk” Jan Pavlíkkal. Sajnálom, hogy úgy döntött, máshol folytatja pályafutását – vette át a szót Morgen Frigyes. – Az alapvető koncepció már korábban megfogalmazódott és látjuk, hogy működőképest, hiszen Dorogi Gergő, illetve Gulyás Milán és Pajor Dávid is részese volt a korábbi bonyhádi szezonoknak. Ezek az évek nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ezek a játékosok jelen pillanatban az A-csoportban szerepelnek. A recept tehát adott, Csirke Ferenccel sokat dolgozunk és agyalunk majd, hogy mit tudunk a fiatalok számára segítségként nyújtani. Azt próbáljuk majd játszani, mint a felnőttcsapat.

Hasznos tagjaivá akarnak válni a csapatnak
A 23 esztendős Dorogi Gergő két év oroszlányi kitérő után igazolt vissza nevelőegyesületéhez. A 201 centiméteres, 4-5-ös posztos bevethető kosaras a mögöttünk hagyott szezonban 35 bajnoki mérkőzésen közel 11 percet, 2,5 pontot és 2,1 lepattanót átlagolt. A 2-3-as posztos, 192 centiméterre nőtt Radics Gerzson a Vasas Akadémiától érkezik Paksra. A 2002-es születésű játékos NB I/B Piros csoport alapszakaszában 20 mérkőzésen 7,6 pontot, 3,8 lepattanót és 0,9 gólpasszt, a rájátszásban nyolc találkozón 5,6 pontot, 3,7 lepattanót és 1,1 gólpasszt hozott össze.
Dorogi kiemelte, sokat köszönhet a paksi egyesületnek, ahol tovább szeretne fejlődni. Szerinte Eilingsfeld János, a szakmai és edző stáb mellett erre lehetőség nyílik. Radics tisztában van vele, hogy a két osztály között nagy a különbség, de nagy lehetőségnek tartja Paksra igazolását, s igyekszik hasznos tagjává válni a csapatnak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!