Kosárlabda

2023.06.09. 07:44

Horváth Bernadettel erősített az Atomerőmű KSC Szekszárd

Theodoreán Alexandra után újabb érkezőt jelentett be az Atomerőmű KSC Szekszárd: Horváth Bernadett a Csata együttesétől érkezik.

TEOL

Horváth Bernadett (balról) harcos játékára nagy szüksége lesz a KSC-nek

Fotó: Dömötör Csaba

A magyar válogatottal a nyári Európa-bajnokságra készülő 26 éves irányító öt idényen keresztül erősítette a fővárosi klubot, azt megelőzően pedig a DVTK játékosa volt. Most csatlakozik Djokics Zseljko vezetőedző együtteséhez – ráadásul nagy örömmel teszi mindezt. 

„Mindig is nagyon szimpatikusnak tartottam a klubot, és úgy gondolom, sok játékos egyik vágya, hogy itt játszhasson, ilyen közönség és körülmények között. Tudtam, hogy eljött az idő a váltásra, és amikor megkerestek, hogy lehetőségem van itt folytatni, azonnal tudtam, hogy ez a lehető legjobb döntés. Mivel Szekszárd kisváros, sokkal családiasabb és egyszerűbb programokat szervezni a csapattal is, amiket nagyon várok” – fogalmazott Horváth Bernadett a klub hivatalos internetes oldalán.

Mindent megteszek majd, hogy a csapatot segítsem és minél jobb helyen végezzünk a következő szezonban. Mindenképpen szeretnék magasabb fokozatra kapcsolni, mert az előző idényem nagyon nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Szeretnék kiegyensúlyozottan egy jó szezont futni a magam és a csapat szemszögéből is, úgyhogy már a nyáron azon leszek, hogy az alapozást is a lehető legjobb állapotban tudjam elkezdeni

„Nagyon remélem, hogy egy nagyon jó társaság alakul, amelynek tagjai fiatalok, lendületesek és mindenen is átgázolnak majd. Mányoky Réka jó barátnőm már évek óta, Boros Julcsit láttam felnőni a Csata utcában, Miklós Melindával most lett közelebbi kapcsolatom a válogatottban, ő egy igazi energiabomba. Theodoreán Alexandrát úgy igazán személyesen nem ismerem, de a pályán volt alkalmunk nem egyszer összecsapni – egy igazi harcos, nagyon jó lesz közelebbről megismerni” – zárta Horváth Bernadett. 

Az Atomerőmű KSC Szekszárd kapcsán eddig annyit tudni, hogy Studer Ágnes külföldre tart (azt még nem jelentették be, hogy melyik csapathoz), Goree Cyesha pedig a Serco Uni Győrnél játszik majd a következő szezonban. A kék-fehérek pár napja jelentették be, hogy két TFSE-nél eltöltött idény után visszatér Szekszárdra Theodoreán Alexandra. 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!