2023.08.24. 14:00
A bajnoki címmel lenne csak boldog a szekszárdiak Eb-bronzérmes irányítója
A csapathoz kerülésről, az első benyomásairól és a céljairól mesélt lapunknak Alekszandra Sztanacsev, az Atomerőmű KSC Szekszárd Európa-bajnoki bronzérmes irányítója.
Alekszandra Sztanacsev a gyors játékot részesíti előnyben
Fotó: Makovics Kornél
A szerb sztárcsapatban, a Crvena zvezdában nevelkedett irányító hét évet töltött kisebb spanyolországi csapatoknál, majd 2021-ben a lengyel Lublinhoz szerződött. A váltás jól sült el, hiszen csapatával mindkét idényben a nyolcaddöntőig jutott az Európa-kupában (az előző idényben 12 pontot, 3,7 lepattanót és 7,2 gólpasszt átlagolt a kisember), a legutóbbi bajnoki idény végén pedig aranyéremnek örülhetett, megtörve az Arka Gdynia, Polkowice kettős ötéves uralmát a ligában.
– A nemzetközi porond miatt váltottam hosszú idő után országot, illetve érdekelt az is, hogy máshol hogyan űzik a sportágat – mondta lapunknak a vajdasági Nagykikindán született Alekszandra Sztanacsev. – Ez hozott Szekszárdra is, mert tudom, hogy a magyar bajnokság az egyik legerősebb Európában. Még csak pár napja vagyok itt, de a csapattársak jól fogadtak, Djokics Zseljko vezetőedzővel és Krnjics Szárával való ismeretségünk pedig még régebbre nyúlik vissza. A klubon érződik, hogy jól felépített egyesületről van szó. Annak pedig külön örülök, hogy ilyen közel vagyok a hazámhoz.
Az U18-as és felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes irányító sikerre éhesen érkezett Szekszárdra. Mint mondta, a héten elkezdték a minőségi munkát annak reményében, hogy erre alapozva jó szezont zárhassanak.
– Szeretek gyorsan játszani, az elzárásos támadás az erősségem. Amit észrevettem az első edzéseken, hogy vezetőedzőnk játékrendszere a védekezésre épül. A legfontosabb, hogy ezt a legjobban megvalósítsuk, ezen kívül pedig amiben tudok, hasznára szeretnék válni a csapatnak. Szezon végén csak a bajnoki cím tenne boldoggá, tudom, hogy ez nem lesz könnyű, sőt nehéz dolog lesz, de hogyan érhetnénk el nagy sikereket, ha nem tesszük magasra a lécet? – tette fel a kérdést a 28 éves irányító.
Szombaton már lejátssza első edzőmeccsét a KSC Szekszárd, amely 14 órakor a Szigetszentmiklóst fogadja a városi sportcsarnokban. A mérkőzés megtekintése ingyenes.