2023.08.10. 14:24
Hazai pályán kezdi nemzetközi kupaszereplését az Atomerőmű KSC Szekszárd
Az Európa-kupa csoportkörének októberi nyitófordulójában a cseh Levhartice Chomutovot fogadja az Atomerőmű KSC Szekszárd.
Mint arról beszámoltunk, Djokics Zseljko együttese spanyol, olasz és cseh együttessel került össze az Európa-kupa csoportkörében. A szekszárdiak a szezont hazai pályán a DSK Levhartice Chomutov ellen kezdik október 11-én 18 órakor, majd utazik a madridi Movistar Estudianteshez, az „odavágók” sorát pedig Szardínia szigetén a BDS Dinamo Sassari ellen zárják. Az alapszakasz november 29-én az olasz csapat elleni hazai találkozóval zárul a KSC Szekszárd számára.
A tizenkét négyes csoport első két helyezettje automatikusan továbbjut, mellettük a nyolc legjobb harmadik folytatja még a rájátszásban. A párosításokat az erősorrend határozza meg, az első kiemelt a 32., a második a 31. helyezettel mérkőzik meg. A rájátszás első körét december 14-én és 21-én rendezik, az új év a nyolcaddöntőkkel január második hetében kezdődik.
Az Atomerőmű KSC Szekszárd Európa-kupa menetrendje, csoportkör:
Október 11., szerda: Atomerőmű KSC Szekszárd–Levhartice Chomutov (cseh) 18 óra
Október 17., kedd: Movistar Estudiantes (spanyol)–Atomerőmű KSC Szekszárd 20 óra
Október 26., csütörtök: BDS Dinamo Sassari (olasz)–Atomerőmű KSC Szekszárd 20 óra
November 1., szerda: Levhartice Chomutov (cseh)–Atomerőmű KSC Szekszárd 19 óra
November 22., szerda: Atomerőmű KSC Szekszárd–Movistar Estudiantes (spanyol) 18 óra
November 29., szerda: Atomerőmű KSC Szekszárd–BDS Dinamo Sassari (olasz) 18 óra
A magyar bajnokságban szeptember 30-án kezdődnek a küzdelmek, a KSC az első fordulóban Szigetszentmiklóson lép pályára.