2023.08.14. 17:36
Véget ért a kosárlabdatábor, ahol nem csak kosaraztak a gyerekek
Negyvenhat gyermek részvételével zajlott az idei kosárlabdatábor Bátaszéken. Az U10-U16 korosztályba tartozó játékosokat négy csoportra osztva, naponta két edzéssel és izgalmas programokkal várták a szervezők, számolt be az eseményről a BátaszékMost hírportál.
Fotó: BátaszékMost/Facebook
Bóta Gyula (GyógytornÁsz vezetője) tartott bemutatót az SMR henger helyes használatáról, sérülésmegelőző és teljesítményjavító hatásairól. Cziner Eszter (Best Street Team vezetője) táncórájával színesítette a tábort, valamint idén is sor került fizikai és kémiai kísérletekre Szegedi Dezső előadásában.
Az Alsónyéki Tájház megtekintése során olyan értékeket fedeztek fel a gyerekek, melyekről eddig kevesen tudtak.
A tábor résztvevői között voltak bátaszéki nevelésű, azóta más klubokhoz igazolt játékosok is, így a gyerekek együtt játszhattak, versenyezhettek a KSC U14 országos bajnokaival, de a Bonyhádi KSE, a GYKSE és az ASE csapatok kosarasai is emelték a hét színvonalát.
A szervezők megköszönték két helyi vállalkozónak, hogy gondoskodtak a táborban résztvevők étkezéséről, hozzájárulva ezzel a rendezvény sikeréhez.