2023.09.30. 10:09
Hazai pályán indítja az új szezont ma a Szekszárd
Immáron új néven, Tarr KSC Szekszárdként kezdi meg az NB I-es női kosárlabda-bajnokság küzdelmeit a tolnai vármegyeszékhely kirakatcsapata. Djokics Zseljko együttese ma a szigetszentmiklósi BKG Prima Akadémiát látja vendégül a városi sportcsarnokban.
Alekszandra Sztanacsev tétmérkőzésen is bemutatkozhat a szekszárdiaknál
Fotó: Makovics Kornél
A vajdasági szakember a hét közepén a lapunknak adott interjúban azt mondta, nagyon számít a csapat hatodik emberére, a közönségre, mert mint fogalmazott, a sok fiatallal felálló KSC-nek kell a buzdítás.
A szigetszentmiklósi csapat kapcsán azt mondta, hogy remek csapatot raktak össze az idei szezonra, kiváló légiósokat igazoltak, vagyis egyáltalán nem lesz könnyű dolguk. De saját közönségünk előtt mindenképpen meg kell nyerniük a találkozót, mert abból tudnak majd építkezni. A szekszárdi csapatból hiányozni fog a szlovák irányító, Nikola Dudasová, ugyanakkor jó eséllyel ott lehet a pályán a sérülése után visszatérőben lévő Theodoreán Alexandra és Mányoky Réka.
Hogy a Szekszárdra két év után visszatérő csapatkapitány, Theodoreán Alexandra mit remél a rajtról és a szezonról, azt itt olvashatja!
Tippmix Női NB I, az 1. fordulóban
Tarr KSC Szekszárd–BKG Prima Natura Szigetszentmiklós
Szekszárd, városi sportcsarnok, szombat, 16 óra. Vezeti: Minár L., Horváth Cs., Téczely R.