Kosárlabda

2024.02.03. 19:54

Clarance debütált, Ihring visszatért, az ASE pedig legyőzte a Sopront (galéria)

Győztes mérkőzésen mutatkozott be az Atomerőmű SE-ben Elijah Clarance, a paksiak 86–76-ra verték hazai pályán a Sopron KC-t.

Clarance debütált, Ihring visszatért, az ASE pedig legyőzte a Sopront (galéria)

Elijah Clarance (labdával) 25 ponttal kezdett az ASE-ben

Fotó: Molnár Gyula

Látványos zsákolással köszönt be az Atomerőmű SE-ben Elijah Clarance, majd a Maliek White helyére szerdán leigazolt svéd válogatott hátvéd két kihagyott hárompontos után közelről is betalált. Azzal a duplával 10–0-s sorozatot indítottak a paksiak, majd Kenneth Wooten pontjaival a második negyed elején 29–9-et mutatott a Gesztenyés úti sportcsarnok eredményjelzője. 

Kékesi Kolos triplájával a félidő legnagyobb különbségét tette közé az ASE (32–11), de Tulio Da Silva és David Nichols vezérletével a Sopron jelezte, nem adja olyan könnyen magát. A brazil magasember büntetőivel nyolc pontra csökkentette hátrányát az SKC, de végül Kovács Ákos duplájával a második félidőnek tízpontos paksi vezetésnek mentek neki a csapatok (49–39).

A nagyszünet Sebastjan Krasovec játékosainak jött jól, a szlovén szakember rendbe is tette a fejeket az öltözőben, mert a harmadik negyedben az Eilingsfeld Jánost, Radics Gerzsont és Gulyás Milánt nélkülöző vendéglátó tíz ponton belülre nem engedte a Sopront. A meccs ugyanakkor nem volt lefutott, mert bár Da Silva és Nichols a második félidőben mindössze tizenkét pontot jegyzett (az elsőben huszonhetet dobtak), Anthony Mathis triplája és büntetője után 64–55-re módosította az eredményt. A végén viszont elmaradt a meglepetés, az Atom tizedik hazai bajnokiján ötödik győzelmét aratta, így továbbra is megvan az esélye a felsőházba kerülésre.

Tippmix Férfi NB I/A, alapszakasz, 18. forduló
Atomerőmű SE–Sopron KC 86–76 (27–9, 22–30, 15–12, 22–25)
Paks, ASE-csarnok, 1000 néző. V.: Praksch, Söjtöry, Major
Paks: Ihring 8, CLARANCE 25, NICHOLSON 17/6, Géringer 5/3, WOOTEN Jr. 13. Csere: Wright Jr. 7, Kucsora 2, Dorogi, Kovács Á. 4, Kékesi 5/3. Edző: Sebastjan Krasovec
Sopron: NICHOLS 25/9, Fazekas Cs., Meszlényi, DA SILVA 14, Molnár M. 2. Csere: Sidibe 7, Csendes 8/6, MATHIS 20/12, Sitku, Scholl, Bősze. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása: 4. perc: 3–4. 8. p.: 20–6. 13. p.: 32–15. 17. p.: 43–31. 20. p.: 49–39. 23. p.: 53–41. 26. p.: 58–45. 29. p.: 62–48. 32. p.: 66–55. 35. p.: 70–61. 39. p.: 78–67

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában