Jóska bá’ hiányát mindenki érzi, de folytatják a munkát a tolnai kajakosok

– Eddig volt egy nyolcvan százalékos, aztán egy száz százalékos kétezer méterem. Ez most milyen legyen?

– Levezetős. De azért ne essen jól!

A Tolnai Kajak-Kenu SE délelőtti edzésének vége felé a fenti párbeszéd is elhangzott a tolnai holtág partján az egyik, kicsit már elgyötörtnek látszó kajakos kislány és edzője, Lőrincz Bence között.

Az időpont az idei év (valószínűleg) legmelegebb napja, délelőtt fél tizenegy. A helyszín a tolnai holtág partja. Az emberről akkor is folyik az izzadtság, ha az árnyékban ácsorog. A Sprint Magyar Bajnokságra napi két edzéssel készülő tolnai kajakosoknak azonban sem az árnyék, sem az ácsorgás nem adatik meg edzés közben. Az edzők ugyan sajnálják a gyerekeket, de, ugye, a versenyeken se sokkal jobbak a körülmények. A kívülálló mondhatná azt is, hogy a kajakosoknak legalább kéznél van a holtág hűsítő vize. Ha az nem lenne harmincvalahány fokos.

Pótolhatatlan veszteség

A sportolókat azonban, pláne a szabadtéri sportokat űzőket, nem szokták megrettenteni a szélsőséges időjárási körülmények. De kétségtelenül megviseli őket. Így van ez a tolnai kajak-kenu klubnál is, amely a közelmúltban ráadásul pótolhatatlan veszteséget is elszenvedett. A klub ikonikus vezetője, a tolnai kajaksport atyamestere, Barina József, hosszú betegség után június elején elhunyt. A június 19-i temetésen rengetegen köszöntek el a mesteredzőtől.

Jóska bá’ hiányát mindenki érzi, az élet és a kajakok azonban nem állnak meg, a tolnai bázison azóta is folyik a munka. És a hangulat is hasonló a korábbiakhoz: a bő negyven főt számláló versenyzői gárda és az edzők egy derűs, egymásra figyelő, szeretetteljes nagycsalád benyomását keltik.

– Valamilyen leves lesz és borsós – nem borsos – tokány – ismerteti az aznapi ebédmenüt az edzőtáborozáson résztvevő, a délelőtti evezésről visszatért nagyfiúkkal Barináné Ritt Gabriella, az elhunyt özvegye. Nem derül ki, hogy a fiúknak pont ez-e a kedvenc ételük, viszont afelől nem hagynak kétséget, hogy aznap is maradéktalanul el fog fogyni a kaja. Ezeket a srácokat korábban Jóska bá’ edzette, tőle az egykori maratoni világbajnok tolnai kajakos, Szakály Viktor vette át a csoport felkészítését.

Négyfős szakmai csapat

Jóska bá’ súlyos betegsége miatt az utolsó egy évben már elsősorban a papírmunkára koncentrált, de a versenyekre igyekezett összeszedni az erejét. Idén tavasszal még négy megmérettetésre el tudta kísérni a tanítványait, az utolsó a bécsi maraton volt. Az utóbbi időben már egy négyfős edzői csapat végzi a szakmai munkát Tolnán: a fentebb említett három edzőn kívül Jóská bá fia, Barina Balázs, aki egyébként korábban szüleivel közösen az indiai nemzeti kajak-kenu válogatottat is edzette.

A „ki a főnök?” kérdésre egyöntetű a válasz mind a négyük részéről: nincs főnök, a legfontosabb döntéseket közösen hozzák meg, az egyes csoportok vezetői pedig edzői szabadságot élveznek. A klub elnöke, Tantos Csaba mindent megtesz azért, hogy olyan körülményeket teremtsen, amelyek mellett az edzőknek csak a szakmai munkára kell koncentrálniuk. Az elnök mellett ebben a szülőktől is rengeteg segítséget kapnak, a versenyekre való utaztatásban, hajójavításban vagy akár néhány tepsi, nagymama-féle sütemény révén.

Kevesebb a vízicsibe

A tolnai holtág látképéhez tehát a jövőben is hozzátartoznak majd a kajakok. Az egyesület legfontosabb célja változatlanul az utánpótlás nevelés és a lehetőség szerinti eredményesség. Kis klubról van szó, szerényebb anyagi lehetőségekkel, ezzel együtt az ország mintegy száznyolcvan kajak-kenu klubja közül eredményesség szempontjából az első harmadban foglalnak helyet. Ugyanakkor a helyi merítési, „toborzási” lehetőségeik is korlátozottak: rengeteg ugyanis a konkurens időtöltési lehetőség a gyerekek számára. Az idei kajakos vízicsibe táboruk első hetében például csak a városban további öt tábor várta a kicsiket.

Nagy lépés lenne, ha egy főállású edzőt tudnának alkalmazni, ehhez azonban az országos szövetség támogatása is kellene. Ám ha ez egyelőre nem is jön össze, az edzői csapat ugyanolyan lelkiismeretesen dolgozik, mint ha ez lenne a kenyérkereső foglalkozásuk. Az indíttatást talán a legkifejezőbben Lőrincz Bence fogalmazta meg: – Pályakezdő koromban sok kajak-kenu klubot látogathattam meg. De ennyire családias légkört, mint ami itt van, sehol sem tapasztaltam. Úgy gondolom, ha nem Tolnán edzősködhetnék, akkor sehol sem lennék edző.