Schneider Konrád irányításával sosem látott magasságokig jutott a szekszárdi sport

Schneider Konrád 1956-ban kezdett kerékpározni, az akkori Szekszárdi Szövetkezeti Spartacusban. Losonczi Sándor akkoriban elég jó versenyzőnek számított, ő alapította meg a klubot, a fiatal Schneidert pedig egyenesen Fausto Coppihoz, az olaszok legendás hegyimenőjéhez hasonlította. Ez nagyon nagy inspirációt adott neki karrierjéhez, amely Gerendai János irányítása alatt kezdődött. A tehetségét eleinte kisebb versenyeken tudta kamatoztatni, a nagyokra azonban nem volt még lehetőségük eljutni, így az egyesületi rangsorban épphogy ben voltak az első harmincban a szekszárdiak. 

Az áttörést az 1961-es év hozta el, amikor Schneider Konrádot besorozták, s két év hét napos szolgálati ideje alatt Nagykanizsán, az Olajbányászban és a Nagykanizsai Vasút SE-ben tekerhetett. Innen került a leszerelése után Budapestre, ahol aztán végérvényesen kiteljesedett a szekszárdi fiatal kerékpáros karrierje. Az 1964-es év már a fővárosi Helyiipari SC-ben találta, pár hónap elteltével pedig a Csepel SC-hez igazolt. Ez utóbbinak különösen örült, mert Gere Gyula mesteredző volt a Csepel SC edzője, aki emberileg is nagyon közel állt a versenyzőihez, hozzá is. Az 1966-67-es idényben tagja lehetett a felnőtt válogatott keretének, ahol Török Győzővel, Megyerdi Antallal, Stámusz Ferenccel, Maho Lászlóval edzett, s ez komoly inspirációt adott neki. 

Közben 1966-ban megnősült, 1968-ban megszületett az első gyermeke, s visszatért Szekszárdra. Már Tolnában élt, amikor engedett a Pécsi Spartacus csábításának, ahol Dévai János volt az edzője, és olyan kiváló csapattársakkal dolgozhatott együtt, mint Hirth István és Rajnai György. Akkoriban Nagydorogon laktak, ahol a felesége testnevelőként dolgozott. Amikor 1971-ben „játékos-edzőként” visszaigazolt Szekszárdra, olyan rutinos bringások tekertek a megyeszékhely klubjában, mint Vanitsek István és Dúzsi Tamás. Motiváció, vagy tehetség hiányában azonban nem voltak olyan fiatalok, akikkel komolyabb eredményeket lehetett volna elérni. Ekkor útra kelt, felkereste a szekszárdi iskolákat, tehetségkutatókat szervezett. Az első toborzón akadt a szekszárdi kerékpársport híressé vált versenyzőire, Halász Lászlóra, Halász Zoltánra, Liska Pálra, Pálinkás Csabára és Sajó Péterre. 

Öles léptekkel indult meg a csúcs felé a szekszárdi kerékpározás, 1974-ben már a 4. helyen zárt a klub az országos egyesületi rangsorban, 1975-ben pedig már első volt a szekszárdi egylet. Ebben az évben indította újtára a Gemenci Nagydíjat, amelyet idén 50. alkalommal rendeztek meg.
Amikor azt kérdeztük tőle, hogy mi lehetett a titok, szerényen csak annyit mondott, hogy „a személyes példamutatás és a nélkülözhetetlen szerencse is fontos tényező, de mindez nem ért volna semmit, ha nincs a tehetséges és motiválható tagokból álló csapat.”

A szekszárdi srácok nemcsak klubjukban, hanem a válogatottban is megállták a helyüket. A Halász testvérek és Pálinkás Csaba Moszkvában,
később pedig Steig Csaba Barcelonában olimpikon is lett, Sajó Péter pedig Ifjúsági Barátság Versenyt (IBV) is nyert. Schneider Konrád nyolc felnőtt- és huszonnégy utánpótlásbajnokot nevelt ki az évek során. A szakember nagyon sok időt fordított a tanulásra, mint mondta: „próbáltam elsajátítani az NDK-s és szovjet szakirodalom egyes részleteit, köztük a pályán világbajnok Eduard Rapp edzésmódszereit. Tőle vettem át például a mélyguggolásból felugrást, melyet én úgy fejlesztettem kicsit tovább, hogy nem csak simán, talajról a talajra, hanem három részes svéd-szekrényre végeztük a felugrásokat. Ez a gyakorlat olyan erőt követelt, ugyanakkor olyan ritmust adott, melyeket kiválóan lehetett kamatoztatni a kerékpársportban is.”
Az évek során nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki az akkori NDK egyik kiemelkedő csapatával, a Wismut Gerával, akikkel több közös edzőtáborban is részt vettek. A Gerában olyan nagyságok nevelkedtek és Szekszárdon is jártak, mint az olimpiai bajnok Olaf Ludwig, világbajnok Gerald Mortag és Jens Heppner, vagy Enriko Poitschke.

„Közben a 80-as évek elején, a moszkvai olimpia után felkészítő edzőként, majd a 90-es években szövetségi kapitányként dolgozhattam a felnőtt
válogatott mellett is, melynek tagjait egyebek mellett öt világbajnokságra és Békeversenyekre vihettem ki” – emlékezett.

Schneider Konrád a szekszárdi kerékpársportban még alkotott egy nagyot, 2000-ben életre hívta a Szekszárdi Szabadidős Kerékpár Egyesületet, mellyel öt évvel később, abban a bizonyos hazai rangsorban az első helyen tudott végezni. Az itt pallérozódó fiatalok közül Haiszer Ákos, Liska Gergely, Szilágyi Döme, majd később Dévai Dániel, Iszkádi Tamás, Tóth Dániel és Valkó András mind-mind eljutott a korosztályos válogatottságig, Prantner Anita pedig utánpótlás ranglistavezető volt országúton és pályán. Különösen büszke arra, hogy ma már felnőtt unokája, Schneider Sebestyén az utánpótlás korosztályban magyar bajnoki címet szerzett és az ifjúsági válogatottságig jutott. Az utánpótlás korosztályban ma Mármarosi Alexa és Tulok-Darida
Simon szállítja azokat az eredményeket, amely Szekszárdra irányítja a figyelmet. Konrád papa nyugdíjasként is követi helyi és a magyar kerékpársport történéseit, s nagyon szurkol a külföldi csapatokban tekerő magyar tehetségeknek, akik egyre több remek eredménnyel jelentkeznek.