2024.09.15. 14:00
A bennmaradás az NB II-be egy év után visszatérő Tolna-Mözs célja
A fővárosban, az ELTE BEAC vendégeként kezdi meg hétfőn este az NB II-es férfi futsalbajnokság Nyugati csoportját az újonc Tolna-Mözsi FSE.
Egy év szünet után tér vissza a másodosztályba a Tolna-Mözsi FSE férficsapata, amely veretlenül, 19 győzelemmel és 2 döntetlennel nyerte meg az NB III Délnyugati csoportját, majd a sikerrel vette a Tatabánya elleni osztályozót is. Ágics Péter játékos-edző együttese gőzerővel készül a számukra hétfőn rajtoló idényre.
„Újoncként az elsődleges célunk a bennmaradás, ami két éve sajnos nem sikerült. A helyzetünket könnyíti, hogy idén mindössze egy kieső lesz, de tudjuk, hogy minden mérkőzésen vért kell izzadnunk, hogy eredményesek legyünk. Ezen belül vannak más célunk is, de ezek házon belüliek” – nyilatkozta portálunknak Ágics Péter.
A fiatal tréner helyzetét megkönnyíti, hogy a csapat keretének kilencven azon játékosok alkotják, akik kiharcolták a feljutást.
– A bő egy hónapos felkészülés rendben lezajlott, az edzéslátogatottság is megfelelő volt. Fokozatosan emeltünk a tempón, a heti egyről a végén már három edzésünk volt – folytatta a játékos-edző. – A mezőny erőviszonyát felmértük, tudjuk, kitől mire számíthatunk. A PTE-PEAC vissza szeretne jutni az élvonalba, a Dunaújváros és a Nagykanizsa huzamosabb ideje NB II-es, így ők rutinjukkal kiemelkednek a többiek közül. Van újonc rajtunk kívül is, mint a Sárbogárd, amellyel pikáns meccseket játszottunk már korábban.
A szezon hétfőn 19.30 órakor az előző idény ötödik helyezettjének, az ELTE BEAC otthonában kezdődik a Tolna-Mözs számára. A vendégek, akik csütörtökön Eszéken játszottak hasznos edzőmeccset, nem teljes kerettel tudnak elutazni a fővárosba, többek között Ágics Péter is sérüléssel küzd.