2024.12.22. 13:15
„Nagyon örülök neki, hogy Nyári Döníz pontokkal mutatkozott be” – Magyar Bianka (videóval)
A Tarr KSC Szekszárd szombat este 119–48-as, kiütéses győzelemmel ajándékozta szurkolóit a karácsonyhoz közeledve. Magyar Bianka vezetőedző értékelésében többek között a felnőtt csapatban debütáló játékosukat, Nyári Dönízt méltatta.
Nem volt kérdés, hogy ki hagyja el győztesen a pályát szombat este, a kék-fehérek ugyanis végig uralták a találkozót. Magyar Bianka így joggal értékelte fülig érő szájjal játékosait.

Fotó: Makovics Kornél
„Az volt a célunk a meccs elejétől kezdve, hogy végig domináljunk és az volt a feladat, hogy egész pályán letámadjunk. Két napja még Győrben játszottunk, de büszkék lehetünk a lányokra, hiszen két nap alatt, két edzéssel maximálisan felkészültünk a Darazsak játékából. A védekezéssel tudtuk őket lassítani, ami egy nagyon jó ritmust adott nekünk támadásban. Nagyon örülök a fiatalok játékának és hogy Nyári Döníz is pontokkal mutatkozott be az élvonalban. Nagyon jó volt ma a pálya szélén állni és látni a mosolygó arcokat. Az egész csapat nevében boldog karácsonyt és szép ünnepeket szeretnék kívánni mindenkinek!” – nyilatkozta felhőtlen boldogsággal a KSC vezetőedzője.
Nemcsak Magyar Bianka értékelt derűsen
Hasonló hangulatban állt kamera és mikrofon elé a meccs legjobb játékosának választott Boros Júlia, aki a mesteréhez hasonló karácsonyi jókívánságokon kívül a kifogástalan játékukat emelte ki.
„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést és teljes mértékben komolyan vettük az ellenfelet, készültünk belőlük. Nem volt sok időnk, hiszen két napja még Győrben játszottunk. Nagyot küzdöttünk és igazi csapatként tudtunk ma nyerni. Pontosabban is dobtunk, sok assziszttal játszottunk és agresszívan védekeztünk. Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!” – tette hozzá a szekszárdi MVP, akinek ezzel a diadallal vélhetően mégszínesebb lesz az ünneplése.