2024.12.16. 09:40
Szekszárdi supervisora lesz az Uszik–Fury ringháborúnak!
December 21-én Rijádban csap össze egymással a jelenkor két legjobb nehézsúlyú bokszolója, az ukrán Olekszandr Uszik és a brit Tyson Fury. A ringháború második felvonásának supervisora (megfigyelője) Rácz Félix lesz.
A sporttörténelmi profi ökölvívó gála csúcsmérkőzésén a WBO, WBC, WBA és IBO nehézsúlyú világbajnoka, Olekszandr Uszik és az ugyanezen szervezetek vb-övet korábban birtokló Tyson Fury csap össze. A szóbeszéd szerint a december 21-i összecsapáson a jelenkor két legnagyobb gigásza közösen 150 millió fontot (74,5 milliárd forint) oszthat majd el egymás között. A gigászok rijádi meccsére az IBO Rácz Félixet kérte fel a supervisori, vagyis a megfigyelői feladatra, írja a Magyar Nemzet.

Fotó: Árvai Károly (archív)
A volt promoter a lapnak elárulta, természetesen neki is lesz díja, ami fix összeget jelent, a különbség csak az, hogy a szupercsatának szintjéhez igazítottan a legmagasabb kategóriát kapják majd meg.
„Kétezer-húszban keresett meg az IBO, hogy a szervezet címmeccsein tevékenykedjek. Nyugodtan kijelenthetem, négy év alatt felértem a csúcsra, hiszen jelenleg nincs olyan mérkőzés a profi ökölvívásban, ami Uszik és Fury meccsével vetekedhetne” – mondta a szekszárdi kötődésű szakember, aki már a két élő legenda májusi, első gáláján is dolgozott, amit az ukrán nyert megosztott pontozással.
Rácz Félix részt vesz a gálát felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón, ott lesz a hivatalos mérlegelésen, majd közvetlenül a visszavágó előtt, mindkét ökölvívónak az öltözőjében részt vesz a szabályismertetésen, végül pedig árgus szemekkel figyeli majd a a ringben való történéseket.
Rácz Félix megkerülhetetlen alakja volt a szekszárdi és a magyar ökölvívásnak
Rácz Félix és édesapja, a néhai Rácz György 1993. március 10-én szervezte meg első nemzetközi profi ökölvívó gáláját Szekszárdon, aminek sikerén felbuzdulva még további 146 gálát hozott tető alá. A Felix Promotion alapító-tulajdonosa olyan népszerű bunyósok karrierjét egyengette, mint Nagy „Csonttörő” János, Kovács „Vipera” Attila, Nagy „Hóhér” József, Csábi Bettina, Miló Viktória, Szellő Imre, Bacskai Balázs, vagy éppen a paksi Bognár László (Bogesz) és Kalocsai Zoltán (Kacsa).