Szenior úszás

2024.12.06. 08:15

Sárkány Ákos Törökbálinton versenyzett a Mikulás Kupán

Sárkány Ákos szekszárdi szenior úszó hat versenyszámban is rajthoz állt a Törökbálinti Szenior Úszó Mikulás Kupán, ahol sikerült tisztesen helytállnia a sportolónak.

Lezárult az idei versenyszezon Sárkány Ákos számára is. Utolsó megmérettetése a szenior úszónak Törökbálinton volt, ahol 50 méter háton, 100 méter gyorson, 100 méter háton, 50 méter gyorson, 4x50 méter gyorsváltóban, és 4x50 méter vegyes váltóban állt rajtkőhöz. 

Sárkány Ákos úgy gondolja, hiába zárt érem nélkül, emelt fővel távozott Törökbálintról
Sárkány Ákos úgy gondolja, hiába zárt érem nélkül, emelt fővel távozott Törökbálintról
Forrás: Beküldött  kép

A szekszárdi származású, de jelenleg debreceni színekben versenyző úszó a beszámolójában azt írja, hogy a Hódmezővásárhelyi Országos Bajnoksághoz hasonlóan ez is kemény erőpróba volt, ahol mindent kiadott magából, amit tudott. Az ötven méteres hátúszásban pedig majdnem felállhatott a dobogóra, hiszen a negyedik helyen csapott célba. Sárkány Ákos azt mondja, ennek ellenére nem elégedetlen, hogy nem szerzett érmet, sőt, inkább hálás, hogy jelen helyzetében megcsinálta ezt. 

Kiemelte, büszke a csapatára, a Debreceni Szenior Úszó Klubra is, mert ezzel a megmérettetéssel sikerült összehozniuk az évi rangsorban a harmadik helyet, amelyet 57 csapat közül értek el, és az külön nagy örömmel tölti el, hogy nagy klubokat sikerült megelőzniük.

Sárkány Ákos eredményei a Törökbálinti Mikulás Kupán:
100 méter gyors: 7. hely
50 méter hát: 4. hely
100 méter hát: 6. hely
50 méter gyors: 10. hely
4x50 méter férfi gyorsváltó: 7. hely
4x50 méter férfi vegyes váltó: 5. hely

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában