Interjú

2025.01.24. 19:51

Farkas Gábor: „Elhivatottnak kell lenni, és szeretni kell a játékvezetést”

Arra buzdítja a fiatalokat, hogy bátran jelentkezzenek játékvezetőnek, mert ez egy olyan szép szakma, amelyik sokat adhat az embernek. Neki legalábbis nagyon sokat adott. Farkas Gábor azt mondja, ha újra kezdhetné, ismét nekivágna.

– Hogy állnak a toborzással? Ráleltek már a jövő tehetséges játékvezetőire?
– Vannak jelentkezők a felhívásainkra, de mindig az mondom, hogy sosem elég belőlük – felelte hírportálunknak Farkas Gábor, aki éppen múlt nyáron hagyott fel az aktív játékvezetéssel. – Szeretnénk a fiatalokat a sportág felé terelni, és szeretnénk meggyőzni őket, hogy érdemes belevágni a játékvezetésbe, mert ez egy olyan szép szakma, ami sokat adhat egy embernek. 

A Falco és az Olajbányász meccse volt az utolsó, amelyen játékvezetőként dirigált – aztán letette a sípot
A Falco és az Olajbányász meccse volt az utolsó, amelyen játékvezetőként dirigált – aztán letette a sípot
Fotó: Beküldött kép

– Önnek sokat adott?
– Mondhatom, hogy igen. A sporton túl is. Vezethettem bajnoki döntőt, márpedig úgy tudom, hogy a néhai Szabó György mellett csak nekem adatott meg Tolna vármegyéből, hogy fináléban sípolhassak. Büszke vagyok erre a mai napig, leginkább azért, mert vidéki, dombóvári gyerekként jutottam el a játékvezetés csúcsára. És büszke vagyok a sok-sok jó kapcsolata, a sok-sok barátságra, amelyeket mind a sportág adott nekem. Talán nem hangzik nagyképűen, de nincs az országnak olyan szeglete, ahol fél órán belül ne lenne ott valaki, ha segítségre szorulnék.  

– Nem furcsa, hogy már nem kapja a küldést?
– Eleinte furcsa volt, ürességet éreztem, mert mégiscsak az életem része volt a kosárlabda, de idővel megszoktam. Eljártam felkészülési tornákra, bulimeccsekre vezetni, meg aztán ellenőrködöm is, szóval nem unatkozom azért most sem. Tagja voltam a vármegyei szövetség elnökségének és jelenleg is tagja vagyok az országos szövetség etikai bizottságának. Most meg segítem a toborzást. 

– Sokszor gondol vissza a pályájára? Ha azt kérdezem, melyik volt az első meccse, egyből tudja?
– Még szép, hogy tudom, az ilyet nem szokta elfelejteni az ember. Egy fehérvári összecsapáson, az Albacomp és a Debreceni Vadkakasok meccsén fújtam először a sípot. Ez 2001 októberében volt. Kilencvenötben tettem le a játékvezetői vizsgát, kilencvennyolcban kerültem be az országos keretbe. Most pedig egy Falco–Olaj bajnoki döntős meccsel tettem le a sípot. Úgy gondolom, hogy sikerült keretbe foglalnom a karrieremet. 

Sok-sok felejthetetlen mérkőzésen működött közre
Sok-sok felejthetetlen mérkőzésen működött közre
Fotó: Beküldött kép

– Nehogy azt mondja, hogy azt is vágja hogy pontosan hány meccsen működött közre?
– Ezerhét találkozóval a hátam mögött vonultam vissza. Ezerhét olyan meccsel, amelynek egy-egy pillanata örökre itt marad a szívemben. A legboldogabb azonban akkor voltam, amikor a fiamnak, Péternek egy B-csoportos nagykőrösi meccsen átadhattam a stafétát. Most már ő viszi tovább a család nevét, s remélem, hogy a jó hírét is. 

– Ön amúgy hogy lett játékvezető?
– Dombóváron kosárlabdáztam, de bevallom önnek őszintén, hogy nem voltam az a kimondott nagy tehetség. Inkább amolyan „vízhordó” voltam a csapatban, aki elvégzi azt a munkát, ami ahhoz kell, hogy a sztárok villoghassanak. Nekem volt alkalmam jó pár sztár mellett tanulni, akkoriban a Vasúrban olyan légiósok voltak, mint Jacek Miedzik vagy Leszek Chudeusz – aki kicsit is benne van a sportágban, annak nem kell elmagyarázni, hogy kik ők. Csináltam, amíg élveztem, de aztán jött a lehetőség, és én úgy gondoltam, talán a játékvezetés lehet az én utam. Huszonhét év adatott meg, nem kevés. 

– A játékvezetők közül ki az, aki leginkább nyomot hagyott önben?
– Weidinger Dezső, Váradi György vagy Zsíros Tibi bácsi. Az ő mentoráltjaként kerültem be igazából ebbe a körforgásba. De mondhatnám újfent Szabó Gyurit, akiről már korábban beszéltem, vele nagyon sok mindent átéltem. Akkor is, amikor még vezetett, de később is, amikor már ellenőrként működött közre. Annyi emlékezetes közös kalandunk volt, hogy nem lenne elég egy egész nap, hogy mindezt lejegyezze. 

– Olyan jó hallgatni, ahogy mesél. Érződik a mondatain, hogy megtalálta a számításait.
– Örülök, hogy ezt veszi ki a szavaimból, tényleg megkaptam a sporttól, amit reméltem. És tudja, hogy mi az, ami miatt büszkén tekintek vissza a karrieremre. Az, hogy a majd három évtized alatt egyszer sem kerültem a címlapokra.  A nagy öregek azt mondták, hogy az a jó játékvezető, aki szürke eminenciásként tud le egy-egy bajnokit, s akiről a meccs után már nem beszélnek. Igyekeztem ezt a jó tanácsot betartani. 

– Mi kell ahhoz, hogy valakinek legyen esélye ilyen karriert befutni?
– A sport iránti alázat a legfontosabb. Elhivatottnak kell lenni, és szeretni kell a játékvezetést. Keveseknek adatik meg, hogy a legmagasabb szintre eljussanak, de a lehetőség mindenki előtt adott. Csak élni kell vele.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában