2025.01.30. 18:30
Először adott interjút doppingügye óta a bonyhádi Kenderesi Tamás
A 28 éves sportoló a Sportrádió Hazafutás című műsorának volt a vendége, ahol bevallotta, hosszú ideig depresszióval küzdött, a családja is belerokkant az ellene folyó doppingügybe, de a végletekig támogatják őt. Kenderesi Tamás az utolsó falig is elmegy, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.
„Borzasztó érzés volt, iszonyatosan rosszul voltam. Fél évvel ezelőtt kezdtem helyrejönni”– árulta el Kenderesi Tamás arra a kérdésre, hogyan érezte magát az elmúlt időszakban, azóta, hogy megkapta az emailt, hogy doppingvétség miatt vizsgálódnak ellene. Eddig nem szólalt meg ezzel kapcsolatban, mindössze közösségi oldalán tájékoztatta támogatóit az ügy egyes részleteiről, mert fontosnak tartotta, hogy akik mellette állnak, kapjanak némi információt arról, mi is zajlik most körülötte.

Forrás: Nemzeti Sportrádió
„Amekkorát változott 2016-ban az olimpia után az életem pozitív irányba, akkorát változott két és fél éve is, csak az ellenkezőjére – szemlézte az m4sport.hu a Rióban bronzérmes sportolót, akinek nagy szívfájdalma, hogy felnőtt világversenyen nem tudott a dobogó legfelső fokára állni. – Mindig benne voltam a top 5-ben, jobb és jobb akartam lenni, a 2017-es világbajnokságon legyőzhetetlennek gondoltam magam, mégis negyedik hely lett belőle.”
Bizonytalan Kenderesi Tamás jövője
A bonyhádi születésű, többszörös Európa-bajnoki érmes úszót a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) illetékesei a 2017-ben levett mintáit ismét megvizsgálva 2022-es év végén gyanúsították meg doppingvétséggel, azóta nem folytathat semmilyen sporttevékenységet. A sportoló sosem gondolta volna, hogy egy egyszerű véradás ilyen szituációba sodorja majd.
Történt ugyanis, hogy egy „jótékonysági megmozdulás” utáni napon a doppingvizsgálaton vett részt, az űrlapon bejelölte, hogy az elmúlt három hónapban adott vért, ezt értelmezték félre később. A szakemberek egy nagyon fontos dokumentumon hibásan tüntették fel a véradást és a transzfúziót, áll a Nemzeti Sporton megjelent interjúban. Kenderesi Tamás úgy érzi, ő mindent helyesen tett, egy félreértés miatt történt az egész. Állítja, sosem használt tiltott szereket és alkalmazott tiltott módszereket.
A jövőről egyelőre nem tud mit mondani, amíg nem születik ítélet az ügyében. „Ha felmentenek, akkor mérlegelem, hogy vissza akarok-e térni. Van-e reális esélye, hogy visszatérjek arra a szintre, amelyen voltam. Nyitva van az ajtó, de nem túl nagy. Ha esetleg tényleg elmarasztalnak – amit nagyon nem értenék –, akkor mindent megragadok majd, hogy tisztázzam magam, európai, de akár világszinten is” – fogalmazott az aparhanti Kenderesi Tamás, akinek ítélethirdetését január 21-én harmadszorra is elhalasztotta a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).