Elindultak Belekbe

2025.01.14. 17:00

Alapember hiányzik az edzőtáborba utazó Paks keretéből (fotókkal)

Huszonhat fős játékoskerettel utazott el a törökországi Belekbe edzőtáborozni a Paksi FC, ahol tizenkét nap alatt négy felkészülési mérkőzést játszik Bognár György együttese.

Mozgalmas nap volt a keddi a Paksi FC-nél, ugyanis délelőtt még edzésen vettek részt Böde Dánielék, majd az ebéd után útnak indultak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, hogy az esti órákban a törökországi Belekben landoljon a csapatot szállító gép.

A paksiak tizenkét napot töltenek Belekben, ahol négy edzőmeccs vár rájuk
A paksiak tizenkét napot töltenek Belekben, ahol négy edzőmeccs vár rájuk
Fotó: Paksi FC

Nem tudott a többiekkel tartani sérülése miatt Haraszti Zsolt és Kovács Krisztián, elutazhatott viszont az őszi szezon végén megsérült Varga Roland, Vécsei Bálint és Papp Kristóf. A huszonhat fős keretben több fiatal is helyet kapott, így a 2008-as születésű korosztályos válogatott támadó, Galambos János, valamint a szintén az NB III-as csapatban pallérozódó Máté Csaba és Pupp Zétény, illetve az ősszel leginkább ott számításba vett Gyurkits Gergő és Horváth Kevin is útra kelhetett Törökországba.

A paksiak tíz teljes napot töltenek majd a Földközi-tenger partján elterülő török városban, ezalatt négy felkészülési mérkőzést játszanak. Az elsőt csütörtökön az osztrák első osztályú LASK Linz csapatával, majd másnap a lengyel élvonalban szereplő Pogon Szczecin következik. Jövő héten kedden a szintén lengyel Górnik Zabrzével méri össze tudását Bognár György együttese, majd három nappal később a dán Velje ellen tartja főpróbáját a zöld-fehér alakulat.

Az OTP Bank Liga pontvadászata február 1-jén folytatódik, a tavaszi nyitóforduló első mérkőzését a Paks játssza hazai pályán az újonc Győrrel 14.30 órás kezdéssel. 

A Paksi FC utazó kerete

Kapusok: Borsos Vilmos, Kovácsik Ádám, Simon Barnabás
Mezőnyjátékosok: Ádám Martin, Balogh Balázs, Böde Dániel, Galambos János, Győrfi Milán, Gyurkits Gergő, Horváth Kevin, Kinyik Ákos, Könyves Norbert, Lenzsér Bence, Máté Csaba, Mezei Szabolcs, Osváth Attila, Ötvös Bence, Papp Kristóf, Pupp Zétény, Silye Erik, Szabó János, Tóth Barna, Varga Roland, Vas Gábor, Vécsei Bálint, Windecker József

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában