2025.01.20. 18:30
Paksi FC: a német világbajnok csapata ellen folytatják a felkészülést Böde Dánielék
Harmadik felkészülési mérkőzését játssza a törökországi edzőtáborban a Paksi FC, amely a lengyel Gornik Zabrze ellen lép pályára magyar idő szerint kedden 14 órakor.
A beleki edzőtábor utolsó hetére fordultak rá a paksiak, akikre még két mérkőzés vár, először a Gornik Zabrze, amely a lengyel élvonalbeli bajnokság hatodik helyén áll, két pozícióval megelőzve azt a Pogon Szczecint, amelyet pár napja 3–0-ra múlt felül Bognár György együttese. A 150 ezer lakosú dél-lengyelországi város klubcsapata tizennégyszer nyerte meg hazája bajnokságát és hatszor a kupát, de utolsó komoly sikerét 1989-ben aratta, amikor elhódította a Lengyel Szuperkupát. A 2015/2016-os idényben kiesett az első osztályból, de következő szezonban rögtön vissza is jutott, azóta tagja az Ekstraklasa mezőnyének.

Forrás: Paksi FC
A mértékadónak számító Transfermarkt 11,65 millió euróra becsüli a Gornik Zabrze játékoskeretének értékét (a Paksi FC-ét 8,38 millióra), a legértékesebb játékosa Dominik Szala, a 18 éves védő árát 1,2 millió euróra taksálja a portál (az atomvárosiaknál Vécsei Bálint a „legdrágább” 700 ezer eurós értékével). Mégsem a fiatal játékos a legnagyobb név a keretben, hanem a korábban a Bayern Münchent, az Arsenalt, az Internazonalét, a Galatasarayt, a Kobét és az Antalyasport erősítő Lukas Podolski.
A 39 éves támadó 130-szor szerepelt a német válogatottban, ezeken 49 gólt jegyzett és 2014-ben világbajnoki címet szerzett. A pályafutása során tizenhárom kupát elhódító, lengyel felmenőkkel rendelkező csatár 2021 óta erősíti a Zabrze csapatát, 95 bajnoki mérkőzésen húsz gólt lőtt és további tizenkilencet készített elő.
Negyedik edzőmeccse jön a Paksnak
Böde Dánielék eddig három felkészülési mérkőzésen vannak túl, az elsőt még itthon játszották a BVSC-Zugló ellen (1–1), majd már Belekben az osztrák LASK Linz csapatát 3–2-re, a lengyel Pogon Szczecint 3–0-ra győzték le. A Gornik Zabrze eddig egyetlen edzőmeccsen van túl, a szerb első osztályú Novi Beogradot 5–2-re verte Jan Urban együttese.