Nyilatkozatok

2025.02.02. 08:20

Ádám Martin: Alakul a játék, idővel a gólok is jönnek majd

Bognár György kevésnek érzi a megszerzett egy pontot a Győr elleni bajnokin. Ádám Martin tudja, még formába kell lendülnie.

– Harcos meccset játszottunk sok párharccal, de erre is számítottunk. A győri védők elég kellemetlenek, de ez ilyen, a többi mérkőzésen is ez lesz, nincs ezzel gond. Jól éreztem magam, de nyilván még formába kell lendülni, hiszen utoljára október végén játszottam tétmeccset. Az edzőmérkőzéseken már éreztem, alakul a játék, de azok teljesen mások. Idővel egészen biztosan jobb lesz, és jönnek a gólok – fogalmazott a paksifc.hu-nak Ádám Martin, aki 2022 májusa után lépett ismét pályára az NB I-ben.

Ádám Martin október után játszott ismét tétmérkőzést
Ádám Martin október után játszott ismét tétmérkőzést
Fotó: Molnár Gyula

– Az egy pont kevés, de több, mint a semmi. Közepes színvonalú mérkőzés volt, az első félidő utolsó tíz percében tudtuk nyomás alá helyezni az ellenfelet, a második játékrész már jóval kiegyenlítettebb volt. A játékosok azt tették, amit megbeszéltük, de nem tudtuk a kapu elé nyomni a Győrt, ezáltal kevés lehetőséget is alakítottunk ki – értékelte az 1–1-re végződő találkozót Bognár György, aki igazságosnak érzi a végeredményt.

A Pakis FC vezetőedzője a visszatérő Ádám Martinról elmondta, látszik a mozgásán, hogy utoljára októberben játszott tétmérkőzést, de becsületesen dolgozni és nincsen kétsége afelől, hogy utoléri magát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában