2025.02.11. 14:01
Böde Dánielnek „engedte” csak megdönteni saját klubrekordját Varga László
Barátja döntötte meg Varga László 2006 októberében felállított klubrekordját a Paksi FC-nél. Ezúttal már Böde Dániel az atomvárosiak legidősebb gólszerzője az NB I-ben.
Tavaly október 28-án lett „nagykorú” Varga László Sopronnak lőtt találata, amivel szombat estig magáénak mondhatta a Paksi FC rangidős gólszerzője címet. Aztán jött Böde Dániel és a Fehérvár ellen szerzett fejesével átadta a múltnak „Api” rekordját. A csatár 38 évesen, 2 hónaposan és 16 naposan immár az atomvárosi klub legidősebb NB I-es gólszerzője.

Fotó: Barbara Gabriella / Forrás: Paksi FC
– A rekordok azért vannak, hogy megdöntsék azokat. Hogy az enyémet olyan sportember szárnyalta túl, akit a barátomnak mondhatok, nem mellesleg a vármegye, de az egész ország egyik legjobb labdarúgója, az felemelő érzés – nyilatkozta megkeresésünkre Varga László, aki 38 évesen és 2 hónaposan tartotta eddig a klubcsúcsot. – Megbeszéltük, hogy amikor megdönti a rekordomat, együtt ünneplünk. Gólja után az első útja hozzám vezetett az oldalvonalnál, átöleltük egymás, én pedig gratuláltam neki. Külön öröm, hogy ezt egy győztes mérkőzésen tehettem meg.
Ezt a gólt adta át a múltnak Böde Dániel
Habár a korábbi rekord tizennyolc évig állt fenn, Varga László a mai napig jól emlékszik arra a találatra, hiszen, ahogy fogalmazott, a pályafutása során jegyzett kevés NB I-es gólját nem felejti el.
– Tamási Gábor szerezte meg félpályánál a labdát, majd Kiss Tamásnak passzolta, akitől a kaputól jó harminc méterre kaptam meg a labdát. Cipeltem egy darabig, aztán – bár úgy szoktam mesélni, hogy kilőttem a vinklit, de igazából – a kapus lábán felperdülve talált utat a hálóba – emlékezett vissza a találatára „Api”, aki 55 élvonalbeli mérkőzésen négy találatot jegyzett.
A Paksi FC sikereiért masszőrként dolgozó Varga László 56 évesen is aktív, ha ideje engedi, a vármegyei III. osztály Kelet csoportjában szereplő Madocsában rúgja a bőrt.