Helyi sport

2025.02.21. 15:30

Megint a válogatottól eltiltott játékos babrált ki a Tolna-Mözzsel

A TFSE Bajnokok Ligája-szereplése miatt decemberben elhalasztott bajnokiját pótolta csütörtökön a Tolna-Mözs, amely idén már negyedszer találkozott a fővárosiakkal.

A nemzetközi kupában bronzérmet szerző egylet ellen egy bajnoki döntetlen és két kupavereség volt Deczki Vandáék mérlege, ami tovább romlott. A kajdacsi Varga Adél találatával a hazaiak szereztek vezetést, majd a hajrában egyenlített a Tolna-Mözs, de ahogy a két héttel ezelőtti kupavisszavágót (0–3), a bajnoki mérkőzést is a válogatottól egy évre eltiltott Kota Gabriella két találata döntötte el.

Fotó: Makovics Kornel

– Ha a vereség pozitív oldalát kéne keresni, azt mondanám, hogy a kupamérkőzéshez képest nem játszottunk alárendelt szerepet, labdabirtoklásban fejlődtünk, próbáltunk kezdeményezni, bátrabban játszani, ami mezőnyjátékban megmutatkozott. A kapu elé ezúttal is kevés alkalommal jutottunk el, amikor sikerült, akkor is a helyzetek többségét elpuskáztuk – vélekedett a találkozóról Reveland Zoltán.

NB I, alapszakasz, 12. fordulóból
TFSE-Tent Budapest–Tolna-Mözs 3–1 (1–0)
Budapest, v.: Apkó (Horváth D, Dobó B.)
TFSE: Ősz – Benkő, Kota G., Dorner, Varga A. Csere: Hargas, Vicsek, Kovács Sz., Tagyi, Ács K. Edző: Viza Krisztián
Tolna-Mözs: Németh N. – Ferencz F., Vámosi, Szabó B, Kiss G. Csere: Deczki, Fekete E., Sajabó, Kozma, Nagy N. Edző: Reveland Zoltán
Gólszerző: Kota G. (37., 40.), Varga A. (6.), illetve Benkő (38., öngól)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában