2025.02.03. 19:30
Mozolai Berta: A helyzetkihasználásban még javulnunk kell
Mozolai Berta, a magyar női jégkorong-válogatott bonyhádi kötésű játékosa szerint van még min javulniuk a csütörtökön kezdődő olimpiai selejtező előtt.

Mozolai Berta az olimpiai selejtezőtornán szerepel majd a válogatottal
Fotó: Máté Réka
Pat Cortina szövetségi kapitány alakulata szombaton Kasselben kapott ki Németországtól, a vendégek egyetlen gólját a 44. percben Mozolai Berta ütötte 0–2 után.
Az volt az elvárás, hogy mindenki hatvan percig küzdjön, ez meg is történt. A helyzetek is megvoltak, viszont a kihasználásban még javulnunk kell, ugyanúgy az emberelőnyökben és a korongkihozatalokban
– mondta a magyar szövetség oldalán a kanadai Stanstead College bonyhádi felmenőkkel rendelkező 18 éves légiósa, hozzátéve, hogy ami nagyon jól működött, az az emberhátrányos játék.
Jó volt a hangulat, és ugyan nem nekünk szurkoltak, de játék közben ki tudtam zárni a hangokat. A következő napokban mindenképpen a pozitív dolgokra is kell építkezni
– fogalmazott Mozolai Berta, akiknek mérkőzését több, mint kétezren látták a helyszínen.
A magyar válogatott, amelynek tagja a szintén bonyhádi kötődésű Hajdu Lili, csütörtökön Szlovákia, szombaton Ausztria, vasárnap pedig a házigazda Németország ellen lép pályára. A torna győztese kijut a 2026-os milánói-cortinai téli olimpiára.
Bonyhádiak az U18-as lány jégkorong-válogatottban
Fotók: Máté Réka