Nem utazott el Bakuba

2025.02.14. 06:30

Pupp Réka idei debütálására még tovább kell várni

Visszalépett a ma kezdődő bakui Grand Slam versenytől az Atomerőmű SE kétszeres olimpiai ötödik helyezett cselgáncsozója. Pupp Réka portálunknak elmondta, mi vezetett a döntéséhez.

Nem zárja a szívébe a francia fővárost Pupp Réka, aki tavaly nyáron Párizsban maratoni hosszúságú csatában veszítette el az olimpiai bronzmérkőzést, múlt héten pedig – az év első Grand Slam tornája után, amin ő nem vett részt – az ugyancsak ott rendezett  nemzetközi táborban sérült meg.

Sérülés miatt csúszik Pupp Réka debütálása az idei évben
Sérülés miatt csúszik Pupp Réka debütálása az idei évben 
Forrás: IJF

–  Kitámasztás közben letapadt a lábam, fordulás közben pedig megpattant a combhajlítóm, de szerencsére semmi komoly bajról nincsen szó – válaszolta hírportálunk megkeresésére Pupp Réka, akinek emiatt le kellett mondania idei első versenyét. – Sajnálom, hogy ez történt, szerettem volna kimenni Bakuba és hosszú kihagyás után ismét versenyezni. Ráadásul a mezőny sem lesz olyan népes, így még inkább fáj a kihagyás.

Az 52 kilogrammosak világranglistáján jelenleg kilencedik helyen álló paksi dzsúdósra most extra pihenő vár (már ami a test alsó részét illeti), hagyni kell, hogy elinduljon a regeneráció, mert egy ilyen sérülésnél az első két hét számít rizikósnak, amikor könnyen rá lehet sérülni a már meglévőre.

Ausztriában indulhat Pupp Réka idénye

A szintén paksi Bor Barna szövetségi kapitány irányította magyar válogatott így Pupp Réka nélkül, de hat cselgáncsozóval (Gyertyás Róza, Özbas Szofi, Szegedi Dániel, Ungvári Attila, Sáfrány Péter, Tóth Krisztián) képviselteti magát az azeri fővárosban. Az Atomerőmű SE klasszisa a tervek szerint a március elei linzi Grand Prix-n kezdi meg szereplését ebben az évben.

Pupp Réka a tavalyi évben hét versenyen vett részt, a kontinenstornán bronzérmet szerzett, a világbajnokságon és az olimpián ötödik helyen végzett, a portugáliai Grand Prix-ról pedig ezüstéremmel tért haza. Az év dzsúdósának megválasztott paksi novemberben portálunknak elmondta, a júniusi budapesti világbajnokság lesz a fő versenye.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában