„Hatpontos” meccset nyertek

2025.02.03. 14:00

Rossz játékkal fontos három pontot szerzett a Tolna

A Tolna-Mözs „hatpontos” mérkőzést nyert meg az Eger ellen, amivel megerősítette harmadik helyét a tabellán.

Szabó Bernadett két góllal járunk hozzá a Tolna-Mözs győzelméhez az egriek ellen

Fotó: Kiss Albert

– Az idei szezon egyik, sőt talán a legrosszabb játékával tudtunk fontos három pontot szerezni. Nem ismertem rá a brigádra, főleg az elmúlt két mérkőzésen látottak után. Akkor helyenként jól játszottunk, de most összeszedetlen, kapkodó, elgondolás nélküli produkciót nyújtottunk sok pontatlansággal és technikai hibával – fogalmazott Reveland Zoltán.

A Tolna-Mözs vezetőedzője hozzátette, saját dolgukat nehezítették meg azzal, hogy a vezetés után egy percre rá gólt kaptak. A szünet után végig ott voltak az egriek kapuja előtt, végül egy-egy egyéni villanással eldöntötték a mérkőzést.

NB I, alapszakasz, 15. forduló
Tolna-Mözs–Eger SE 3–1 (1–1)
Tolna-Mözs: Deczki – Wiesner, Ferencz F., Szabó B., Kiss G. Csere: Németh N., Fekete E., Sajabó, Kozma, Nagy N.
Gólszerző: Szabó N. (15., 36.), Wiesner (37.), illetve Jakab Zs. (16.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában