2025.02.10. 13:45
Kapott ajánlatot, de marad a csapatnál a szakmai díjas
Saját teljesítményével sosem elégedett Rozgonyi Erik, a Tolna Vármegyei II. osztályú focibajnokság őszi szakmai díjasa, aki szezon végén dobogóra állna a mórágyiakkal.
– Gratulálok az elismeréshez, nagy csatában lett az Öné a szakmai díj!
– Köszönöm! Igen, láttam, hogy mindössze egy válogatottsággal előztem meg Cseh Tibort, de csapattársam, Tóth László és a szintén tengelici Koller Brendon sem maradt le sokkal tőlem – válaszolta portálunknak Rozgonyi Erik, a Mórágyi SE védője, aki ősszel nyolc alkalommal szerepelt a Tolna Vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság forduló válogatottjában, kiérdemelve ezzel a szakma elismerését.

Fotó: Makovics Kornél (archív fotó)
– Nemcsak a díj, de bajnokság is igencsak szoros!
– A hat pont hátrány valóban nem sok a listavezetőhöz képest, bár előttünk több csapat is egy mérkőzéssel kevesebb játszott. Mi azonban csak magunkra koncentrálunk, hogy tavasszal valami nagyot alkothassunk.
– Hallgatom! Mi a célkitűzés a szezon második felére?
– Egyértelműen szeretnénk felférni a dobogóra, ez nem kérdés! Cél nélkül nem érdemes nekivágni semminek sem és azt gondolom, hogy reális esély lehet az éremszerzés. Nyáron új csapatot kellett építeni, egy kezdőcsapatnyi játékos távozott tőlünk, de télen meg tudtuk erősíteni a keretet, úgyhogy bizakodó vagyok a folytatást illetően.
Megkörnyékezték a szakmai díjast
– A saját őszi teljesítményével mennyire elégedett?
– Ha én lettem a szakmai díjas, akkor az lehetek. Komolyra fordítva a szót, meglepett az elismerés, nem gondoltam volna, hogy ismét megkapom (a mórágyiak belső védője 2021 őszén egyszer már hazavihette a szakmai díjat.) Soha nem vagyok megelégedve magammal, mindig lehetne jobb és jobb produkciót nyújtani.
– Jöttek megkeresések a télen, hogy igazoljon el Mórágyról?
– Egy vármegye egyes csapat próbálkozott, de maradok a csapatnál. Jól éreztem magam Bátaszéken is, de vállalkozásba kezdtem a városban, ami annyi időmet veszi el, hogy nem tudtam azt összeegyeztetni az edzésekkel, így nyáron visszatértem Mórágyra. Mondhatni tárt karokkal vártak, jól érzem itt magam, a társaság kiváló, úgyhogy panaszra semmi okom. Már csak a dobogóra kéne fellépni és teljes lenni a szezon.
A szakmai díjas mellett keressük az ősz közönségdíjasát, a kedvenc játékosára szerdán 11 óráig adhatja le szavazatát.
A vármegyei I. osztály őszi szezonjának szakmai díjasa a bölcskei Kovács Erik lett, a közönségdíjat pedig nagy fordítást bemutatva a bonyhád-börzsönyiek kapusa, Schleinig Máté érdemelte ki.