Játékos lépett elő

2025.03.27. 17:25

Edzőváltás történt a sereghajtó csapat kispadján

Már nem Romhányi Tamás látja el az edzői feladatokat a vármegyei II. osztályban szereplő Gerjen SE-nél, helyét Erdélyi Péter veszi át, jelentette be a klub az edzőváltás tényét. A közleményből kiderül, a korábbi tréner marad az egyesületnél és elnökként tovább folytatja a munkáját.

Edzőváltás Gerjenben: Romhányi Tamás maradt a klub kötelékében
Fotó: Molnár Gyula (archív)

„Elsősorban szeretnék köszönetet nyilvánítani Romhányi Tamásnak, hiszen nélküle már nem is létezne a gerjeni futball – fogalmazott Erdélyi Péter a klub közösségi oldalán. – Szívügyem a gerjeni foci, így örömmel fogadtam el a vezetőedzői felkérést. Időre és türelemre lesz szükségünk ahhoz, hogy felépítsük az általam elképzelt rendszert. Az idei szezon az építkezésről szól, a fejlődési szakaszokat nem lehet átugrani, ezért kérem a szurkolókat, hogy álljanak a csapat mellé, mert nélkülük semmit sem ér az egész. Remek srácok alkotják a csapatot, bízom bennük és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy méltóképpen képviseljük településünket” – tette hozzá a védőként és csatárként is bevethető játékos.

Edzőváltás Gerjenben, a továbbiakban Erdélyi Péter irányítja a csapatot
A továbbiakban Erdélyi Péter irányítja a csapatot
Fotó: Molnár Gyula

A 34 éves labdarúgó többek között az ASE Paks, a Paksi SE, a Szedres SE és a Bonyhád VLC érintésével 2020-ban érkezett Gerjenbe, kapitányként vezette a csapatot a 2020/2021-es szezonban megye I-es bajnoki címre és vele sikerült kivívniuk az NB III-as szereplés jogát is. Játékos-edzőként a tizenöt forduló után három győzelemmel és tizenkét vereséggel sereghajtó kispadján szombaton 15 órakor hazai pályán a Fadd ellen mutatkozik be.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában