Nem változik az időpont

2025.03.27. 16:30

Autizmus világnapja: figyelemfelhívó rendezvényt tart az Esőmanók

Autizmus világnapja: figyelemfelhívó rendezvényt tart az Esőmanók

A legkisebbektől az idősebbekig minden korosztály futócipőt húzott az Esőmanók figyelemfelhívó futásán

Fotó: Makovics Kornél

Április 2-a az autizmus világnapja, az Esőmanók Tolna Megyei Autistákért Egyesület pedig e jeles naphoz közel első szombatján évek óta figyelemfelhívó futást szervez Szekszárdon. Ahogy a napokban többször az eső lába, úgy a rendezvény időpontja is lógott a levegőben, a szervezők végül „19-re lapot húznak” és március 29-én megtartják a jótékonysági futás és kerékpározást.

Az indulók idén is három táv (1,5 és 11 kilométer) közül választhatnak, előzetesen közel ötszázan jelezték már részvételi szándékukat a 10 órakor a Garay térről rajtoló futóversenyre. A nevezési díjjal (ami a rajtszám és befutóérem mellett édességet és frissítőt is tartalmaz) és a támogatói póló vásárlásával a 2010-ben alapított Esőmanók Egyesület működését és azon keresztül az autizmussal élő embertársainkat, családjaikat és a velük foglalkozó szakembereket támogatják a résztvevők.

A Babits Mihály Kulturális Központban 18 órakor jótékonysági esttel zárul a nap.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában